Hirdetés

Sikert aratott a nagyrészt román közönség körében a szatmári Harag-társulat Raszputyinja Bukarestben

•  Fotó: Tibor Jäger

Fotó: Tibor Jäger

A MASZÍN magyar színházi szövetség szervezésében június 6. és 13. között tartották Bukarestben a szövetséghez tartozó színházak első bukaresti fesztiválját, amely az első magyar színházi fesztivál is volt egyben a román fővárosban. Az eseményen a szatmári Harag György Társulat is megmutatkozott.

Krónika

2022. június 15., 14:112022. június 15., 14:11

2022. június 16., 18:072022. június 16., 18:07

A szatmári Harag György Társulat közleményében emlékeztetnek: két előadással léptek színpadra. A Brighella Bábtagozat többszörösen díjazott előadása, a Szélszabadító és a Harag György Társulat Szőcs Géza Raszputyin című fikciós történelmi drámájának színpadi változatát láthatta a közönség. 

A bukaresti fesztiválszereplés előtt a színház székhelyén tartott jótékonysági előadás keretében a szatmári nagyérdemű is megtekinthette még utoljára az előadást, melynek bevételét az ukrajnai menekültek javára ajánlotta fel a társulatvezetés.       

Hirdetés

Annak ellenére, hogy Bukarestben, a helyi viszonyok miatt – kisebb nyitású színpad, a vasfüggöny hiánya – kényszermegoldások születtek, az előadás nagy sikernek örvendett. A teremben percekig állva ünnepelt a közönség.

„A román szakmát az előadás egész történelmet átölelő formátuma, vizualitása, sodrása, zenéje varázsolta el. A magyar közösségtől és sajtótól pedig azt a visszajelzést kaptam: a miénk volt a legbátrabb választás” – mondta a fellépéssel kapcsolatos visszajelzésekről Bessenyei Gedő István társulatigazgató. A közlemény szerint hozzátette, a darab és az előadás legnagyobb erénye nem csak a múlt érzékeny, emberközpontú feldolgozásában rejlik, hanem a sajnálatos aktualitásában.

•  Fotó: Tibor Jäger Galéria

Fotó: Tibor Jäger

Ebben a kontextusban Szőcs Géza szövegének, Sardar Tagirovsky erőteljes víziójának és a Harag György Társulat művészei alkotó érzékenységének találkozásából született „esztétizált pacifista kiáltvány” már egészen máshogyan szólal meg Rappert-Vencz Gábor és partnerei ajkán.

A „Soha többé ne hagyjuk megismétlődni!” felkiáltás, ma már a szellem elkeseredett figyelmeztetése egy újra forrongó Európában.

Ha a világ hatalmasaihoz nem is érhet el, a bukaresti magyar és román közönséghez elért és bennük visszhangra is talált ez a gondolat. „Ezt jelzi számunkra a fővárosban elkönyvelt szakmai és közönségsiker” – mondta a közlemény szerint a szatmári társulatigazgató.

A Raszputyin három évvel a bemutatást követően lekerül a szatmári repertoárból, viszont számos magyarországi meghívásnak tesz még eleget a társulat, többek között Szolnokon, Nyíregyházán és Debrecenben is látható lesz az elkövetkező évad során.

korábban írtuk

BukFeszt: ígéretes kezdeményezés az erdélyi magyar társulatok bukaresti szemléje
BukFeszt: ígéretes kezdeményezés az erdélyi magyar társulatok bukaresti szemléje

Egy három évvel ezelőtt született ötlet valósul meg a napokban Bukarestben: a MASZÍN Magyar Színházi Szövetség tagjai három évvel ezelőtt tervezték el, hogy magyar színházi fesztivált szerveznek Bukarestben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés