
Fotó: Flickr.com
Miközben a magyar kormány már elkülönített egy jelentős összeget a Budapest és Kolozsvár közötti gyorsvasút megvalósíthatósági tanulmányára, értesüléseink szerint a román hatóságok egyelőre nem állnak ki teljes mellszélességgel a nagyszabású terv mellett.
2018. május 16., 10:022018. május 16., 10:02
A kezdeti nekibuzdulás ellenére nem szerepel a román hatóságok napirendjén a Budapestet Kolozsváron keresztül Bukaresttel összekötő nagy sebességű vasúti pálya kivitelezése.
Az elképzelést legutóbb a magyar kormány „melegítette fel”: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a román kollégájával, Teodor Meleșcanuval tavaly októberben Kolozsvárt folytatott megbeszélésén tett javaslatot a projekt megvalósítására. A téma Szijjártó és Lucian Șova román közlekedési miniszter márciusi találkozóján került ismét napirendre, és elhangzott, hogy a magyar kormány egymilliárd forintot (3,2 millió euró) különített el egy Budapest és Kolozsvár között építendő gyorsvasút megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
A projektet a román kormány is felkarolta, Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke alakulata márciusi kongresszusán többek között arról beszélt, megkülönböztetett célkitűzésként kezelik, hogy mielőbb létrejöjjön az autópálya és gyorsvasút-összeköttetés Bukarest és a szomszédos országok – közöttük Magyarország – fővárosa között.
Az állami társaság lapunk írásban feltett kérdéseire közölte: tavaly szerződést kötött a Kolozsvár, Nagyvárad és Biharpüspöki közötti vasúti szakasz korszerűsítését és villamosítását célzó megvalósíthatósági tanulmány aktualizálására. A Baicons Impex és az Acciona Ingineria cégek konzorciumának még ebben az évben le kell tennie az asztalra a dokumentumot.
a jelenlegi sínpár megkettőzését is magában foglaló projekt költségvetése pedig 477,4 millió euróra rúg áfa nélkül. (Nem hivatalos források szerint a kivitelezés költsége megközelítheti majd az egymilliárd eurót). A román szállítási minisztérium korábbi tervei szerint a felújításnak és villamosításnak köszönhetően az erdélyi szakasz alkalmas lesz a személyvonatok 120, míg a tehervonatok 80 kilométeres óránkénti közlekedésére.
Lapunk konkrétan rákérdezett a CFR-nél, hogy a társaság szerint megvalósítható-e egyszerre a Kolozsvár és a magyar–román határ közötti vasúti szakasz korszerűsítése, valamint a Budapest által ugyancsak erre a szakaszra szorgalmazott gyorsvasút kiépítése, ám a társaságtól nem kaptunk választ. Az államvasutak sajtóosztálya ugyanakkor különböző európai uniós rendeletekre (mindenekelőtt a transzeurópai hálózatoknak a 2014–2020 közötti időszakban történő fejlesztését célzó határozatra) hivatkozva
A CFR ismertetése szerint a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) kiterjesztése keretében az EU a Budapest–Bécs–Pozsony, a Budapest és Arad, továbbá az Arad, Brassó, Bukarest és Konstanca közötti gyorsvasút megvalósíthatósági tanulmányára nyújt támogatást.
Egyébként becsült költségei és a romániai infrastruktúra-fejlesztés lassú üteme miatt szakértők nehezen kivitelezhetőnek tartják a Budapestet Kolozsvárral, valamint Bukaresttel összekötő gyorsvasút megépítésének tervét. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy Románia óriási lemaradásban van a térség országaihoz képest az infrastruktúra-fejlesztés terén. Mintegy hétszáz kilométeres autópálya-hálózatát az elmúlt két évben egyetlen méterrel sem sikerült bővítenie, költségvetési források híján pedig a vasútnál mindössze néhány kilométernyi sínpár korszerűsítésére futja évente.
miközben Budapest és Hegyeshalom között 103 kilométeres óránkénti sebességgel közlekednek az IC típusú vonatok, Bukarest és Nagyszeben között csak 61, Nagyszeben és Arad között pedig 47 kilométer az átlagsebesség óránként.
Ionuț Ciurea, a romániai infrastruktúra-hálózat bővítését nyomon követő Pro Infrastruktúra Egyesület alelnöke szerint a TGV rendkívül sokba kerülne, ráadásul nulláról kellene felépíteni, a meglévő infrastruktúra ugyanis nem bővíthető ilyen formában. Szakértők szerint egy 250 kilométeres sebességre alkalmas gyorsvasút építési költségei sík terepen mintegy tízmillió euróra rúgnak kilométerenként, hegyvidéken ugyanakkor a kilométerenkénti ár 80–100 millió euróra is emelkedhet. Ennek nyomán
Köllő Gábor kolozsvári egyetemi oktató, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnöke szerint egy gyorsvasútnak csak a felépítménye – amibe a zúzott kőágyazat, a keresztalj és a sínek tartoznak – 1,2 millió euróba kerül kilométerenként, a hidak, alagutak és a biztonsági berendezések pedig meg is háromszorozhatják a költségeket. A vasútépítési szakember a Maszol portálnak korábban úgy nyilatkozott, műszakilag megvalósítható a terv, ha van rá anyagi fedezet, azt is figyelembe kell venni azonban, hogy Romániában a vasútépítés és korszerűsítés ugyanolyan lassan zajlik, mint az autópályáké.
Jelenleg egyébként vonaton mintegy nyolc óra a menetidő a Budapest és Kolozsvár közti négyszáz kilométeres szakaszon, ebből Nagyvárad és a kincses város között kígyózó 150 kilométert a gyorsvonatok 2 óra és 40 perc alatt teszik meg.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!