
Fotó: Archív
2010. május 12., 08:282010. május 12., 08:28
A pünkösdi búcsúra készül Csíkszereda és környéke. A helyi önkormányzat mellett az egészségügyi intézmények, valamint a rendőrség is teljes gőzzel az eseményre koncentrál, a helyi vendéglátó-ipari egységek pedig különleges ajánlatokkal várják a távolabbról érkezőket. A Szentlélek eljövetelének ünnepe vallásos jellege mellett több százezer magyar találkozóhe-lyévé is vált az évek során. A külföldről érkező turistáknak sok esetben többnapos kirándulással egybekötve ajánlják a pünkösdi zarándoklatot, hogy a vallásos feltöltődés mellett az utazóknak lehetőségük legyen megismerni a Székelyföldet.
Ferencz Csaba, Csíkcsomortán panziótulajdonos polgármestere is több vendéget vár pünkösdkor. Elmondása szerint a turisták főként a helyi jellegzetességekre kíváncsiak. „Szeretik megkóstolni a hagyományos ízeket, a házi kenyeret vagy házi tejet, és ha már itt vannak, ajánlani szoktuk nekik a szekerezést, a rövid kirándulásokat a havasokban” – fogalmazott. Csíkszereda legnagyobb befogadóképességű szállodája, a Fenyő Hunguest Hotel is minden évben különleges ajánlattal várja a megyeközpontba látogatókat, különböző csillagtúrákat és hagyományőrző programokat kínálnak számukra, magyarázta Püsök Lóránd, a Fenyő eladási igazgatója.
Hogy a városba érkező turisták minél szélesebb köre láthassa Munkácsy Mihály, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Paál László alkotásait, a Csíki Székely Múzeum – ahol a Remekművek a 19. századi magyar festészetből című kiállítás július 25-éig tekinthető meg – is hosszabbított nyitva tartással üzemel jövő hétvégén. „Minden évben igyekszünk a pünkösdi búcsú időszakára hangsúlyosan felkészülni, idén május 21. és 24. között, vagyis péntektől hétfőig hosszabbított nyitva tartással, reggel 9-től este 8 óráig várjuk a látogatókat” – tájékoztatott Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. A szombati búcsúra korábban érkezők ugyanakkor kikapcsolódásképpen ellátogathatnak a magyarországi Chameleon Big Band zenekar szórakoztató előadására is, pénteken, május 21-én, 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házába.
A csíkszeredai városvezetés pünkösd alkalmával fokozottan figyel az autósforgalomra, ezért már a búcsút megelőző napon útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra lehet számítani. „Egyeztettünk a csíksomlyói ferences rend képviselőivel és lakossági fórumot is tartottunk, így mostanra már kialakult egy rendje ennek az eseménynek” – fogalmazott Antal Attila alpolgármester. A helyi rendőrséggel abban állapodtak meg, hogy péntek délután lezárják a búcsús misének helyet adó Hármashalom-oltárhoz, egyben Csíksomlyóra vezető Szék útját és a Nagymező utcát. Szombaton teljes útlezárásra kell számítani, a gépjárműveket – a parkolóhelyek korlátolt számát tekintve – a város bejáratainál kell hagyniuk az ideérkezőknek, hangsúlyozták a szervezők. Antal ugyanakkor elmondta, egyetlen közterületen sem engedélyeznek kereskedelmi tevékenységet. „A búcsús vásár lebonyolítását a csíksomlyóiakra bíztuk, így ha az eladók bekérezkednek az udvarokra, és kiváltják a szükséges engedélyeket, felállíthatják standjaikat” – hangsúlyozta az alpolgármester.
A biztonsági intézkedések keretében a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársai is minden egységet mozgósítanak május 22-én, a búcsú napján. „A pünkösdi búcsú a mi életünkben is nagy nap, és az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy jó csapataink vannak, helyt tudunk állni” – közölte Péter Szilárd, a Hargita megyei Mentőszolgálat igazgatója. Az egészségügyi intézmény vezetője elmondta, egy katasztrófa előfordulására is felkészült a mentőszolgálat, hiszen szükség esetén más városokból is mozgósítanak mentőegységeket. A Hargita Megyei Mentőszolgálat 7 orvos munkatársa dolgozik a búcsú napján, 15–18 esetkocsival, emellett minden évben pünkösdöt megelőzően szervezik a mentőügyi konferenciát, így az idelátogató orvosok tapasztalatait, tudását is felhasználhatják szükség esetén.
„Kétféleképpen kérhetnek tőlünk segítséget a rászorulók: az egységes 112-es segélyhívószámot tárcsázva, illetve a felállított öt elsősegélynyújtó sátornál, akár a nyeregben, akár a borvízforrás melletti standnál, akár a templomkertben, vagy a járványkórház kertjében” – magyarázta a szakértő. Elmondása szerint a hegyimentők és a Vöröskereszt munkatársai is aktívan részt vesznek a búcsún.
A búcsú napján 150 rendőr teljesít szolgálatot, és öt rendőr érkezik Magyarországról, akik szintén segítenek a rendfenntartásban, illetve a közbiztonság megteremtésében.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.