2010. május 10., 08:272010. május 10., 08:27
Mint arról beszámoltunk, az Európai Parlament május 5-én 448 igen, 48 nem és 57 tartózkodó szavazattal elfogadta a Tőkés László és Áder János néppárti képviselők által beterjesztett határozattervezetet, mely betiltja a cianidok használatát az európai bányászatban. A határozat felszólítja az Európai Bizottságot, hogy 2011 végéig kezdeményezze a teljes tilalom bevezetését, de arra is felszólítja a bizottságot és a tagállamokat, hogy az általános tilalom alkalmazása előtt se támogassanak olyan bányaprojekteket, amelyek cianidos technológiát alkalmaznának.
Amint Tőkés László elmondta, a szavazás előtt valóságos brüsszeli bányászjárásnak lehettek tanúi. A verespataki bányanyitásra készülő Rosia Montana Gold Corporation képviselői a román néppárti delegációval együtt mindent megtettek a határozattervezet elutasítása, illetve „kilúgozása” érdekében, a „ciániáda” azonban kudarcot vallott. Mind a néppárti, mind a szocialista, mind a liberális EP-frakció támogatta a tervezetet. A PDL képviselői közül csak Monica Macovei szavazott mellette, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői közül csak Ioan Mircea Paşcu szavazott ellene, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek egy része támogatta, másik része ellenezte a határozatot, míg az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt (PRM) képviselői megszavazták az indítványt.
Tőkés László elmondta, az EP-határozat még a korábbi mandátuma idején elkezdett munkájának az eredménye, és azt bizonyítja, hogy a következetes, kitartó munka beteljesüléshez vezet. A mexikói-öbölbeli jelenlegi környezeti katasztrófára utalva kijelentette, még ha betartják a biztonsági előírásokat, akkor is történhetnek előre nem látható balesetek, amelyek beláthatatlan környezeti károkkal járnak. Hozzátette, a térségünkben a csernobili atomrobbanás után a 2000-es tiszai ciánszennyezés volt a legsúlyosabb környezeti katasztrófa. A hasonló tragédiák megismétlődésének a lehetőségét hivatott elhárítani az Európai Parlament határozata.
Tőkés arra is kitért, hogy az RMDSZ a ciánkérdésben konjunkturális politikát folytat. Míg EP-képviselői megszavazták a határozatot, Borbély László környezetvédelmi és Kelemen Hunor művelődési miniszter Verespatakon járva azt hangsúlyozta, hogy a törvények betartásával meg lehet nyitni az aranybányát. Hozzátette, a ciánkérdésben nem a konjunktúrának, hanem az elveknek kellene eldönteniük, hogy a szövetség melyik oldalra áll.
Az EP-képviselő ugyanakkor együttérzését fejezte ki azokkal a mócvidékiekkel, akiket olyan helyzetbe taszítottak, hogy az aranybánya megnyitásában látják az egyedüli túlélési lehetőséget. „A Roşia Montana Gold Corporation előbb a telkeiket, aztán a lelküket vásárolta fel – állapította meg Tőkés. – Fontos, hogy a tilalom ellenében alternatívát nyújtsunk számukra.” Szerinte a turizmus, az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás terén nyílhat a térség számára lehetőség. Újságírói kérdésre azt is megemlítette, hogy az aranybányát akár meg is lehetne nyitni, de a kanadai cégnek környezetkímélő aranykiválasztási technológiát kell alkalmaznia.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.