
Idén július 22–27. között zajlik a Tusványos
Fotó: Pinti Attila
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a július 22–27. között zajló XXXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
2025. július 09., 14:202025. július 09., 14:20
2025. július 25., 09:092025. július 25., 09:09
Németh Zsolt a Tusványos programját ismertetve elmondta: a nyár kiemelkedő közéleti eseménye a rendezvény, amely a szabadegyetem és a fesztivál egyedülálló ötvözete. „A leglazább szabadegyetem, legelgondolkodtatóbb fesztivál”, ahol az idén 40 helyszínen, 500 programot bonyolítanak le öt nap alatt és közel ezer előadót fogadnak – ismertette.
Gyors kilábalást, változást várni nem feltétlenül lehet – prognosztizálta a kormánypárti politikus, aki aláhúzta: ami rajtuk, a magyar közéleten múlik, igyekeznek megtenni, akár geopolitikai, akár társadalompolitikai, akár nemzetpolitikai értelemben.
A geopolitikai vonatkozást meghatározza egy globális hatalmi átrendeződés, két nagyon súlyos, Magyarországot is közvetlenül érintő háború. Mindez értelmezése szerint azt eredményezi, hogy visszatér a diplomácia kora, amikor az illúziók további kergetése és a nyers erő sem járható út már. Szükség van a professzionális diplomáciára, párbeszédre az átalakuló világrendben – hangsúlyozta.
Érkeznek vendégek Libanonból, Kambodzsából, Venezuelából, Lengyelországból, Németországból.
A magyarországi választási kampány előszelét jócskán lehet már érzékelni: idén is megrendezik a magyar pártpolitikai kerekasztalt,
A magyar kormány közel fele – jelen állás szerint hét miniszter – vesz részt a tábor eseményein – ismertette. Új panelként a fogyatékkal élőkről és a roma felzárkóztatásról is szó lesz, Kárpát-medencei kitekintéssel és gazdag programkínálattal jelentkezik a Danube Intézet is.
A nemzeti összetartozás kiemelt helyet kap a szabadegyetem programján, az egész Kárpát-medencei magyarság képviselteti magát a meghatározó erdélyi jelenlét mellett.
A kultúra, a sport és a szórakozás is nagy jelentőséggel bír, ismét visszatér a teátrum sátor, lesznek színházi előadások. Kiemelte, a népzenei programoknak otthont adó Kriza János csűrt, amelynek külön jelentőséget ad a névadó halálának századik évfordulója. Fellép majd többi között Berecz András, Berecz István, Sebestyén Márta.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy minden esztendőben újabb és újabb kihívásokkal szembesülnek a szervezők. Idén az a cél, hogy a válságok megoldására kitekintést nyújtsanak, azoknak értelmezési keretet adjanak. Lehetőséget szeretnének teremteni a valódi párbeszédre – hangsúlyozta.
A résztvevő partnerek száma évről évre nő, ennek a kihívásnak próbálnak most is eleget tenni – jelezte.
a rendezvények fő helyszíne a Kós Károly sátor lesz, ahol terítéken lesznek a nyelvi jogok, az autonómia, a Székelyföld helyzete, a romák helyzete, de szó lesz a parajdi katasztrófáról is. A sporttémákról elmondta: érkezik Bölöni László labdarúgó és edző, szó lesz a székelyföldi foci helyzetéről is, kiemelten arról, hogy idén a Csíkszereda feljutott a legmagasabb román ligába.
A tábor applikációját folyamatosan töltik fel, a Tusványos honlapján folyamatosan megtalálhatók lesznek az események, az esetleges változások, a fősátornak számító Lőrincz Csaba sátor összes előadását online közvetítik.
Bánfalvi Katalin magyarországi főszervező, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány irodavezetője elmondta, a táborba minden nap 16 óráig ingyenes a belépés. A szombati előadásra szintén a www.tusvanyos.ro oldalon lehet külön jelentkezni.
Noha megvan a forrás a kolozsvári Teleki-palota felújítására, a restaurálás késik: hiányoznak a tulajdonosi hozzájárulások, bírósági úton oldanák meg a helyzetet. A műemlék építészeti jelentőségéről Kovács Zsolt művészettörténész beszélt a Krónikának.
A Bihar megyei közrendvédelmi rendőrökből és magyar rendőrökből álló vegyes járőrök a nyári idényben a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió turisztikai térségeiben teljesítenek szolgálatot, hogy a lakosság és a turisták biztonságát szolgálják.
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) egykori székhelyét.
Idén sem tarthatja meg az LMBTQ-közösséget képviselő ARK Nagyvárad nevű egyesület a Pride-felvonulást Nagyváradon, miután az önkormányzat ezúttal is elutasította a kérést.
A Bisztraterebes-Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Veled teljes mottóval, az Ismerős Arcok és az Edda Művek kedd esti koncertjével, illetve a szerda délelőtti hivatalos megnyitóval elrajtolt a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
A Bihar megyei tenkemocsári központból áthelyezett 409 kiszolgáltatott személy közül 394-et 20 megye szociális intézményeiben helyeztek el, 15-en kórházba kerültek, és időközben hárman pedig meghaltak – közölte az ügyvivő munkaügyi miniszter.
Alapfokú ítélet született a 2025 májusában a temesvári főpostán történt, közel tízmillió lej értékű rablás ügyében.
Arad megyében egymást követő két évben is kiszáradt a Tőz, a Fehér-Körös hozama a júliusi átlag tizedére esett, a feltóti víztározónak pedig csak alig egyharmada van tele. Bihar megyében több településen vízkorlátozást vezettek be.
Egyre vonzóbb a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a magyarországi diákok számára, idén több mint kétszázan jelentkeztek; legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta – jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes.
szóljon hozzá!