2011. augusztus 09., 08:052011. augusztus 09., 08:05
Keresztúri Erzsébet amaci lelkész, az Aranyosmedgyesre beszolgáló Keresz túri Sándor Zsolt tiszteletes felesége a Krónikának elmondta, tavaly bérmentesen a babát váró fiatalok rendelkezésére bocsátották a parókiát, azonban megelégelték a község lakóinak reklamációit, valamint a férj folyamatos fenyegetőzését, ezért nem láttak más megoldást, mint a hatósághoz fordulni. A tiszteletes szerint Ecsedi István és felesége, Ágota azért kérte a parókián való lakhatást, mivel Aranyosmedgyesről könnyebb volt Szatmárnémetibe járni a várandós kismamával, mint lakhelyükről, Szinérváraljáról Nagybányára.
Mivel a feleség helybeli születésű, korábban pedig aktív tagja volt az aranyosmedgyesi református gyülekezetnek, beleegyeztek abba, hogy odaköltözzenek, a fiatalok pedig cserébe kimeszelték a parókiát, és Ágota alkalmanként a kántori teendőket is ellátta. Mivel okmányokra is szükségük volt, kérték, engedjék meg, hogy bejelentkezzenek a papi lakba. „Soha nem volt gondunk a szomszédokkal, viszont amióta Ecsediék ott laknak, minden alkalommal, amikor kimegyünk, panasszal vár minket valaki. Azt szeretnénk, ha újra békesség lenne, de szép szóval sajnos, nem boldogulunk” – mondta a tiszteletes, hozzátéve: őket is fenyegeti a férfi, és fel is jelentette a férjét a korrupcióellenes ügyészségnél, valamint a munkaügyi hatóságnál, mivel szerinte visszatartotta felesége háromhavi kántori fizetését.
A környéken lakókkal is csúnyán beszél, továbbá kutyákat tenyészt, az állatok pedig sok háziszárnyast megfogtak már. „Nem értem, mi történt Ágotával, hiszen korábban jóravaló lánynak ismertük. Azóta változott meg, amióta férjhez ment. Talán fél szegény...” - tette hozzá a lelkész. Telefonos megkeresésünkre Ecsedi Ágota kijelentette, hogy ez magánügy, ezért nem nyilatkozik a sajtónak. Múlt pénteken a falubeiek feljelentései nyomán kiszállt a községbe a közegészségügyi és az állategészségügyi hatóság, a csendőrök, valamint a helyi rendőrök, bemenni azonban – házkutatási parancs híján – nem mertek, mivel ez birtokháborításnak minősült volna. Helyi lapértesülések szerint a szomszédok a gyermekvédelmi hatóságnál is feljelenést akarnak tenni, mivel úgy tudják, a férfi a feleségével és a gyerekkel is durván bánik.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!