2009. szeptember 03., 09:092009. szeptember 03., 09:09
A 30 éves nagyváradi Irina Marhaş azt mondja, kedd este értesítették, hogy a három héttel korábban megszült lánya, akiről akkor az orvosok azt mondták, hogy meghalt, életben van, és jelentkeznie kell a nagyváradi nőgyógyászati és szülészeti klinikán, hogy aláírja a születést igazoló bizonyítványt, amellyel a polgármesteri hivatalnál kiveheti a kislány születési bizonyítványát.
„Augusztus 13-án, hat hónapos terhesen mentem be a szülészetre, mivel otthon rosszul lettem. Egy óráig vajúdtam, majd császármetszéssel megszültem a kislányomat. Azt mondták, hogy a baba 450 grammal, koraszülötten jött világra, és meghalt. Egy héttel később, amikor kiengedtek a kórházból, a lánytestvérem is eljött, és megkértük az asszisztensnőt, engedje meg, hogy megnézzük a babát. Azt mondta, nincs mit látnunk, mivel a baba meghalt. Alá kellett írnom egy nyilatkozatot, hogy nem kérem ki a gyerek holttestét, és azt a kórházban elhamvasztják” – mondta Irina Marhaş a Mediafax-nak.
Az asszony azt mondja, hogy három héttel a szülést követően a klinika egyik orvosa felhívta és azt mondta neki, jelentkezzen az intézetben, és töltse ki a gyerek születési iratait, mert a baba él.
„Azt mondta nekem, hogy a kislányom életben van, és ne próbáljak botrányt okozni, vagy elmondani valakinek, ami történt, mert akkor elküldi hozzám a gyermekvédelmi igazgatóság képviselőit, hogy elvegyék a másik gyerekemet. Felháborítónak találom mindezt”- jelentette ki az asszony.
A család szerdán a sajtó képviselőivel együtt jelent meg a szülészeten, ahol megmutatták nekik a 700 grammos kislányt.
„A kislány nem egészséges, vízfejű és nyitott a gerince. Ha azonban tudtam volna, hogy él, nem hagytam volna magára. Megkérdeztem, hogy lehetséges az, hogy azt mondják nekem, meghalt. Azt válaszolták, hogy én az első emeleten feküdtem, az ottani személyzetnek pedig nincs honnan tudnia, mi történik a harmadik emeleten. Azt mondták, tévedés történt” – mondta Irina Marhaş.
A nagyváradi szülészeti klinika egyetlen igazgatója sem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben, csak annyit mondtak, az intézmény sajtóközleményt fog kiadni.
Marius Pîrcioagă, a Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője kijelentette, vizsgálatot rendel el az ügyben. „A birtokunkban levő információk szerint a kismamát augusztus 13-án, szülési fájdalmakkal utalták be a kórházba. A gyerek sok rendellenességgel született. A személyzet azt állítja, hogy a kismama lánytestvérei megnézték a babát rögtön a születése után, a harmadik napon pedig az apuka is” – mondta Marius Pîrcioagă.
Az igazgató szerint fennáll azonban az a lehetőség, hogy a kismamát félretájékoztatták, amikor kiengedték a kórházból. „Valószínűleg kommunikáció-zavar lépett fel a kórház személyzete és a család között. A csecsemőt azonban nagyon jól gondozták, most 700 grammos. A súlyos szervi elváltozások miatt azonban kicsik a túlélési esélyei” – tette hozzá Marius Pîrcioagă.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.