A munkaügyi minisztérium átszervezésével november elsejétől létrejön a Társadalmi Szolgáltatások Országos Ügynöksége (ANPS), amelynek megyei kirendeltségei az AJOFM, illetve a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Igazgatóságok hivatalnokainak egy részével kezdik el működésüket. A szaktárcánál született egyezség alapján a Maros Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség nyolc alkalmazottjának kell átigazolnia az új intézményhez.
„Reghina Fărcaş semmiféle kritériumrendszert nem állított fel, és nem tartott be. Nem ül le velünk tárgyalni, nem érdekli a véleményünk. Megírt egy nyolc nevet tartalmazó listát, és attól nem tágít” – nehezményezte Silviu Pop szakszervezeti elnök. Annak ellenére, hogy a rendelkezések alapján a távozó beosztottak az új munkahelyükön is azonos besorolásba kerülnek, és a bérük sem csökken, senki nem akarja otthagyni az AJOFM-t. Pop szerint Fărcaş élt a lehetőséggel, és megpróbál bosszút állni azokon, akik az elmúlt években szembeszegültek vele. Két esztendővel ezelőtt ugyanis az intézmény munkatársainak sikerült leváltatniuk az igazgatónőt, akit csak jóval később, a törvényszék helyezett vissza tisztségébe. Ezt követően az alkalmazottak nagy része egy ideig nem volt hajlandó együttműködni Reghina Fărcaşsal, akit igazgatói irodájától is megfosztottak. „Teljesen egyértelmű: itt az igazgatónő bosszújáról van szó – kommentálta a történteket a Krónikának a szülési szabadságáról visszatért Emilia Săvîşcă felügyelő. – Tőlem csak azért akar megválni, mivel mertem élni a törvény adta lehetőséggel, és el akartam menni egy ingyenes továbbképzőre. Megakadályozta, én meg szembeszegültem vele. Ez lett az eredménye”. Noha nincs az „átutaltak” listáján, Ioana Maria Mogoş tanácsadó is igazságtalannak tartja főnöke döntését. „Gondolom, engem csak azért nem tesz ki, mert egyedül vagyok ebben a beosztásban” – vélekedett.
Reghina Fărcaş lapunknak nyilatkozva elismerte, hogy a menesztettek névsorát nem szakmai szempontok alapján állította össze. Annyit mondott: ő az igazgató, joga van azzal dolgozni, akivel akar. Tegnap Silviu Pop bejelentette, hogy a szakszervezet az intézmény országos vezetőségéhez fordul, de a munkaügyi per beindítását is fontolóra veszi.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.