
Borboly Csaba
Fotó: Gecse Noémi
A Hargita Megyei Törvényszék kedden kérte, hogy a román legfelsőbb bíróság oldja fel a titkosítását azoknak a felhatalmazásoknak és végzéseknek, amelyek alapján nemzetbiztonsági okokból lehallgatták Borboly Csabát, a Hargita megyei önkormányzat elnökét.
2018. június 26., 20:382018. június 26., 20:38
Erről Sergiu Bogdan, Borboly ügyvédje beszélt a politikus ellen öt éve folyó per keddi tárgyalása után. Borboly Csabát és vádlott-társait 2013-ban hivatali visszaéléssel vádolta meg a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Hargita megyei útépítési ügyek miatt.
Sergiu Bogdan elmondta: a titkosság feloldása révén megtudhatnák, milyen cselekedetek kapcsán, milyen körülmények között rendelték el Borboly Csaba nemzetbiztonsági lehallgatását. Hozzátette: egyben alkotmányossági óvást nyújtottak be azzal kapcsolatban, hogy felhasználhatók-e más ügyekben is a nemzetbiztonsági lehallgatások jegyzőkönyvei.
Az ügyvéd azt is elmondta, hogy kezdeményezésükre a törvényszék kéréssel fordul a SRI-hez.
Az ügyészség szerint az RMDSZ színeiben megválasztott Borboly Csaba és társai 2010 és 2011 között sorozatosan követtek el közérdeket sértő hivatali visszaéléseket Hargita megyei útépítési ügyekben. A vád szerint a visszaélésekkel 4,88 millió lej kárt okoztak a megye költségvetésének.
A DNA Borboly Csabát folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel, hivatali visszaélésre való felbujtással, hamisítással és hamis feljelentéssel vádolja. Megállapításuk szerint az önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy olyan útépítő cégnek, amely Pálffy Domokos volt RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
szóljon hozzá!