Borbély László: szemléletváltásra van szükség - interjú

– Több nagyszabású környezetvédelmi projektről tudunk, amelyeket immár dűlőre kellene vinni. Évek óta hallunk arról, hogy megvalósul a műanyag flakonok begyűjtése, újrahasznosítása. E téren most hol tart az ország? Mintha ez a folyamat is akadozna…
– Tulajdonképpen 2005-től létezik az a törvény, amely előírja, hogy a nagy termelők, az ásványvíz-palackozók, az üdítőgyárak hozzá kell hogy járuljanak az általuk forgalomba hozott palackok egy részének a begyűjtéséhez. Ha nem teszik meg, tetemes büntetést kell fizetniük. De tudtommal csak 2007-től indult be a gyűjtés. Ugyanakkor, mivel nincs megszervezve a hulladék szelektív gyűjtése, csakis olyan szinten működik ez a rendszer, hogy azok a jövedelem nélküli egyének, akik ezért némi pénzhez jutnak, összegyűjtenek annyi palackot, amennyit éppen akarnak. Három-négy olyan cég létezik, amelyek átveszik ezeket, s eljuttatják a felhasználóhoz. A minisztérium felszólította a polgármesteri hivatalokat, hogy fogadják el a nagyobb térfogatú típuskonténereket, és ezekbe lehet gyűjteni majd a palackokat. Persze hozzáállás kérdése az egész. A napokban elmondtam, hogy például a Maros megyei Ákosfalva községben, ahol megértették ennek fontosságát, kétszer annyi palackot gyűjtöttek össze a közelmúltban, mint Marosvásárhelyen.

– A roncsautóprogramról is gyakran szó esett az elmúlt időszakban. Mi lesz a sorsa a régi gépkocsiknak?
– Az autóbontó cégek szétdarabolják ezeket, s értékesítik az alkatrészeket. Ugyanakkor létezik egy olyan európai direktíva, amit nálunk nemigen vesznek figyelembe: a gyártókat arra kötelezik, hogy a régi kocsik újrahasznosítható alkatrészeit gyűjtsék be, építsék be az új gépkocsikba. A Dacia üzem például foglalkozik ilyesmivel, oda is be lehet vinni az alkatrészeket. De ez a rendszer jobban is működhetne.

– Az ország több megyéjében még mindig nem léteznek EU-konform szeméttelepek, s bár arról volt szó, hogy a régi hulladéktározókat bezárják, ez sem történt meg mindenütt. Miért hanyagolta el ennyire az ország a hulladékgazdálkodás korszerűsítését?
– Egyik kedvenc viccem jutott eszembe a kérdésről: 2007. január elsején reggel az Európai Unió tagjává váltunk. De mit csinálunk délután? Mi csak akkor vagyunk hajlandók cselekedni, amikor a körmünkre ég a gyertya, amikor az utolsó száz méteren már köteleznek a munkára. Ilyenkor nyilván kapkodunk. Ezelőtt 4-5 évvel már nyilvánvaló volt, hogy ezt a dolgot meg kell oldani. Létezik az ütemterv is, ami szerint a régi tározókat be kell zárni. Szerintem a környezetvédelmi és közlekedési beruházásokat támogató ISPA-programoknak erre kellett volna fókuszálni. Ez nem történt meg, s most mindenki rohangál. Az uniós támogatással készülő első korszerű szeméttelepeket 2011-ben fogják megépíteni. Várhatóan 2015-ig megoldódik ez a probléma, csak azt nem tudom, addig mi lesz a szeméttel.

– Egyébként az uniós direktívák szempontjából környezetvédelmi téren hol vagyunk lépéshátrányban?
– A vízgazdálkodás, csatornázás terén. Minden évben konkrét lépéseket kell tenni e téren, és 2018-ig kellene országos szinten megoldódjék a szennyvíztisztítás. Most az évekre lebontott ütemtervhez képest olyan 8 százalékos a lemaradásunk. 2014-ig e célra még egymilliárd eurót kellene fordítanunk.

– Hogy halad az elektronikus hulladék begyűjtése?
– Köztudott, hogy az Unióban évente, lakosonként 4 kiló ilyen hulladékot kellene begyűjteni. Mi a másfél kilónál tartunk a felmérések szerint. Ami nincs megoldva, hogy az üzleteket kötelezzük a régi áru visszavételére. Onnan meg el kell szállítani a termékeket. Ezzel még nem volt időnk foglalkozni.

– Környezetvédelmi szempontból mostanában kiemelt téma a marosvásárhelyi Azomureş vegyipari kombinát okozta szennyezés megfékezése. A török tulajdonosok eddig is sokat ígértek, de nem sokat tettek. Mi a garancia arra, hogy ezúttal betartják az önnek írásban tett ígéreteket?
– Amit a cégtulajdonosok eddig írásban vállaltak, azt megtették. A baj az, hogy eddig egy olyan környezetvédelmi engedély alapján működött a cég, amely túlságosan elnéző volt. Ennek az újragondolására, újrafogalmazására van szükség – ezen dolgozunk.

– Bárhol járunk az országban, szemetet látunk. Mit tehet a minisztérium annak érdekében, hogy lassan mi is felzárkózzunk a nyugat-európai államokhoz?
–A nyugati országokban egyébként azért nincs ennyi szemét, mert az emberek nem dobják el a hulladékot. Sajnos a mentalitásváltás igen lassú, nehézkes folyamat mifelénk. Fontos lenne továbbá, hogy minél több szemétlerakót létesítsünk. Meg kell néznünk, milyen intézményekkel, hatóságokkal tudunk szerződést kötni a szemét felszámolása érdekében.

– Több fiatal magyar ajkú szakembert gyűjtött maga köré új munkahelyén…
– Amikor tanácsosaimmal bementünk az első gyűlésre, azt mondtam a többieknek, hogy „v-au invadat ungurii”, vagyis ellepték őket a magyarok, utalva arra, hogy nyolc magyar munkatárssal érkeztem. A minisztériumban dolgozók is elfogadják, hogy egymás között mi magyarul beszélünk. Ez természetes. A kérdésre válaszolva sajnos az a tapasztalatom, hogy nem nagy a választék a magyar ajkú potenciális munkatársak terén. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy nincsenek magyar szakértők, de ők nemigen vállalnának munkát a minisztériumban. Általában ügyes vállalkozók, jól működő céggel rendelkeznek, mások civil szervezetekben tevékenykednek, komoly projektek lebonyolításában vesznek részt. Tény és való, hogy 12 magyart vittem magammal a minisztériumba. Egy részük korábbi munkahelyemről, a fejlesztési, területrendezési minisztériumból jött át. De nyilván fiatal román szakértőket is felkértem különböző területekről.

– A minisztérium alkalmazottai hogyan fogadták, hogy ismét magyar ajkú személyt neveztek ki az intézmény élére?
– Ha egy vezető bebizonyítja, hogy szakmailag és a menedzsment tekintetében jó teljesítményre képes, akkor nem lehetnek gondok. Ez a minisztérium egy éven át le volt merevedve, különböző okok miatt nem haladtak a projektek. Látom, hogy figyelik a munkámat, próbálok maximálisan teljesíteni. Például igyekszem minden olyan aktát átnézni, ami egy nap leforgása alatt hozzám kerül. Nem tudják elképzelni a munkatársaim: miként lehetséges, hogy napirenden vagyok a dolgokkal. Hát ez úgy történik, hogy este 11-kor megyek ki a minisztériumból, magammal viszem az iratokat, elolvasom azokat, és véleményezem is. Persze ez azt jelenti, hogy fél kettő körül fekszem le. Legalább most, a kezdeti időszakban így kell dolgoznom.