2011. február 11., 16:232011. február 11., 16:23
Az eseményen részt vettek a Környezetvédelmi Őrség, Vízügyi Hatóság, Környezetvédelmi Ügynökség, az önkormányzat illetékes szakbizottsága, a marosvásárhelyi tanács és a civil szféra képviselői.
Beszédében Borbély megköszönte annak a csaknem háromszáz polgárnak, akik kiálltak a fák védelme mellett és részt vettek a polgármesteri hivatal intézkedései ellen szervezett tüntetésen. A miniszter hangsúlyozta elsősorban aggódó marosvásárhelyi polgárként hívta össze a találkozót.
A miniszter véleménye szerint a Maros megyei Környezetvédelmi Felügyelőség helyes döntést hozott, amikor 30 ezer lejjel bírságolta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt a hársak törvénytelen kivágása miatt, de személy szerint azoknak is felelniük kellene, akik az intézkedések mögött állnak: a polgármesternek, alpolgármesternek, hiszen az ők utasításukra, engedélyezés nélkül, a szakemberek véleményének kikérése nélkül történt a múlt heti „famerénylet”.
Szigorítani kell a büntetéseket, de ugyanakkor szorosabban kell együttműködni a szakemberekkel – figyelmeztetett Borbély László.
A miniszter még elmondta: pozitív kicsengésű találkozó volt, a marosvásárhelyi polgárok és civil szervezetek mindig számíthatnak a minisztérium támogatására, ha környezetvédelemmel kapcsolatos visszaélések megakadályozásáról van szó.
A fák megvédése érdekében ki kell menni tüntetni, de sem itt, sem más városban nem lenne szabad, hogy ilyen esetek előforduljanak, itt elsősorban jóérzésről van szó – mutatott rá Borbély László.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.