Hirdetés

Bolojan: egyéves késésben van a Nagyvárad és Kolozsvár közötti vasútvonal felújítása

Bolojan

Késésben. Ilie Bolojan miniszterelnök szerint a Bánffyhunyad és Élesd közötti szakasz tervezése késik

Fotó: Gazda Árpád

A Nagyvárad és Kolozsvár közötti vasútvonal-villamosítási projekt körülbelül egy évvel elmarad a tervezett ütemtől, főként a Bánffyhunyad és Élesd közötti munkálatok helyzete miatt, ahol több mint egy évvel elhalasztották a tervezést – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.

Krónika

2025. december 12., 15:262025. december 12., 15:26

Bolojan az észak-erdélyi (A3-as) autópálya Bihar megyei szakaszainak építőtelepn tett látogatásán beszélt a vasútfelújításról.

Idézet
Sajnos a vasútvonal-projekt késik. Ma a Savin úrral, a vasútért felelős közlekedési államtitkárral folytatott beszélgetésem alapján arról értesültem, hogy a problémák megoldása folyamatban van”

– mondta a miniszterelnök.

Hirdetés

A kormányfő rámutatott, hogy a szakaszon, akárcsak az észak-erdélyi autópályán, haszontalan több szakaszt is befejezni, ha az utolsó szakasz nincs meg, mert akkor nem lehet rajta közlekedni.

„A vasút esetében a korlátozások még nagyobbak, mint az autópálya esetében, ahol jobb mozgósításra van szükség a munkálatokat megakadályozó műszaki problémák megoldásához, hogy ez a Románia számára stratégiai jelentőségű projekt, azaz a vasúti összeköttetés Európával, befejeződhessen, a vonatforgalom újraindulhasson, és megpróbálhassuk a következő években növelni a vasúti áru- és személyszállítás arányát” – hangsúlyozta Bolojan.

„El kell ismernünk, hogy ez az elmúlt években hátrányt jelentett Románia közlekedési logisztikájának az árak, a vasúti közlekedés sebességének csökkenése, az elvégzett munkák és néha a vasúti berendezések korszerűsítésének hiánya miatt.

A közlekedésünkben

alacsonyabb
a vasút részesedése, ami forgalmi dugókhoz, további szennyezéshez és egyéb problémákhoz vezet”

– tette hozzá.

Ilie Bolojan szerint minden időben befejezett, a finanszírozást tiszteletben tartó munka nyereség, minden késedelmes munka pedig közvetlen veszteséget, közvetett veszteséget jelent, mert az emberek nem tudják kihasználni az infrastruktúrát.

„Az egyik fontos elem ebben az időszakban és jövő őszig az, hogy hozzáférjünk a 10 milliárd euróhoz, amely Romániának a PNRR-ből rendelkezésre áll” – mondta Bolojan.

A látogatás során elhangzott, hogy

várhatóan az autópálya mindkét, építés alatt álló Bihar megyei szakasza időre elkészül: a Bisztraterebes és Berettyószéplak közötti 2026-ban, a Bihar és Bisztraterebes közötti pedig 2027-ben.

Bolojan közölte: 2027 közepére elkészülnek a Bihar, Szilágy és Kolozs megye területén jelenleg építés alatt álló autópálya-szakaszok, így akkortól Nagyvárad és Marosvásárhely között a Zilah környéki, a Meszes alatti alagutat is magában foglaló szakasz kivételével, amely várhatóan öt év múlva készül el, folyamatos lesz az autópálya-összeköttetés.

A kormányfő arról is beszélt, hogy mivel közel kétszer annyi infrastrukturális projektre írtak alá szerződést, mint amennyire pénz van – a szükséges 47 helyett csak 28 milliárd euró áll rendelkezésre, ezért idén és jövőre csak azon projektek kapnak finanszírozást, amelyeken már elkezdődtek a munkálatok, a többi esetében 2027-ben kezdődik az építés.

A Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út kapcsán elmondta: annak esetében is ez a terv, ugyanakkor van esély arra, hogy mégis megkezdődjön jövőre az építkezés, ha a kivitelező vállalja, hogy jövőre saját költségén kezdi el a munkát, hogy aztán majd utólag kapja meg a pénzt.

Románia legnagyobb vasúti berzházása
A Nagyvárad és Kolozsvár közötti 9,36 milliárd lejes (mintegy 2 milliárd euró) összköltségvetésű korszerűsítési munkálat Románia legnagyobb vasúti beruházása.
A román közlekedésügyi minisztérium 2022 novemberében írta alá a finanszírozási szerződést a CFR-rel. A szerződés értelmében a finanszírozást uniós alapokból biztosítják az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében.
Ennek feltétele az volt, hogy a munkát 2026 augusztusáig befejezzék. A vasúttársaság szakaszonként írt ki közbeszerzést a 166,2 kilométeres vasúti pálya villamosítására és felújítására, melyet a nyertes cégcsoportoknak 42 hónap alatt kellett volna befejezniük.
Eugen Dedu, a CFR külföldi finanszírozású projektek megvalósításáért felelős igazgatóságának vezetője az Ebihoreanulnak azonban májusban úgy nyilatkozott:
a Kolozsvár–Egeres, Egeres–Kissebes szakasz készül el a 2026 augusztusi határidőre, a Kissebes–Élesd, Élesd–Biharpüspöki szakasz megvalósítása 2027 második felére várható.
Mint részletezte, 2026 augusztusára a sínpárok lefektetésével készülnek el mindegyik szakaszon, így 2027 decemberéig – amikor lezárul a teljes munkálat – Kolozsvár és Élesd között közlekednek elektromos mozdonyok, innen Diesel-mozdonyok viszik tovább az utasokat a román–magyar határig.
A felújítási munkálatok időtartama alatt az utasokat vonatpótló buszok szállítják, amelyek jóval hosszabb idő alatt teszik meg a Nagyvárad és Kolozsvár közötti távot, mint a vonatok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Megintette a főügyész az illegális menhelyeket működtető bihari „jótevő” híveit

Románia legfőbb ügyésze pénteken leszögezte, hogy egy jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek, a politikai érdekeknek vagy a médiakampányoknak tartoznak felelősséggel, hanem kizárólag a törvényeknek.

Megintette a főügyész az illegális menhelyeket működtető bihari „jótevő” híveit
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ahová mindenki a saját dalkincsét vitte: Gyarmathy Zsigánéról elnevezett alkotótábor zajlott Kalotaszegen

A kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola szervezte meg 24. alkalommal a Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Tábort. A rendezvényt június 29. és július 3. között tartották.

Ahová mindenki a saját dalkincsét vitte: Gyarmathy Zsigánéról elnevezett alkotótábor zajlott Kalotaszegen
2026. július 03., péntek

Lángok martaléka lett egy 17. századi máramarosi műemlék fatemplom

Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban a Máramaros megyei Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült meg, de a kár jelentős – közölte pénteken a román kulturális minisztérium.

Lángok martaléka lett egy 17. századi máramarosi műemlék fatemplom
2026. július 03., péntek

Kábítószerkereskedelem miatt is vádat emeltek a volt ortodox pópa, népdalénekes ellen

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészei vádat emeltek nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedelem miatt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Cristian Pomohaci népdalénekes ellen.

Kábítószerkereskedelem miatt is vádat emeltek a volt ortodox pópa, népdalénekes ellen
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak

Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak
2026. július 03., péntek

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
2026. július 03., péntek

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”

Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát

A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát
2026. július 02., csütörtök

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett

Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett
2026. július 02., csütörtök

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye

Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye
Hirdetés
Hirdetés