
Fotó: A szerző felvétele
2010. február 22., 10:042010. február 22., 10:04
Noha Dászkel László nyárádszeredai polgármester a válságra hivatkozva szerényebb ünnepségsorozat keretében köszöntötte a hazai és a szerencsi meghívottakat, a helyiek ezúttal is kitettek magukért: a változatos kulturális rendezvényektől a történelmi és mezőgazdasági tudományos előadásokig, a könyvbemutatóktól és sportrendezvényektől a farsangi szórakoztató műsorokig gazdag programmal rukkoltak elő.
A tegnap este, a helyi dalárda vidám műsorával véget ért rendezvénysorozat mindvégig Bocskai intelmének jegyében zajlott. Az 1605-ben megválasztott első protestáns fejedelem mind erdélyi, mind magyarországi híveit az egymás közti egyezségre, atyafiúi szeretetre intette.
„Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak” – áll Bocskai István végrendeletében, aki a független Erdély fenntartását kötötte utódai lelkére. A részlet felolvasása nyilvános kézfogásra ösztönözte Dászkel László polgármestert és az anyaországi testvértelepülés, Szerencs önkormányzati képviselőjét, Bíró Istvánt.
Bocskai István fejedelemről Akire nem volt méltó a világ címmel Imreh Jenő nyárádszeredai vallástanár tartott vetítéssel egybekötött kiselőadást. A politikai pályafutásának első felében vitatott döntéseket is hozó Bocskai végső üzenetét értelmezve, Imreh Jenő kettőt emelt ki: a teljes nemzeti rehabilitáció, valamint a vallásszabadság és nemzeti függetlenség létfontosságát. „Egy adott pillanatban Bocskai tekintélye odaveszett, de kálvinista hite megmaradt. Önvizsgálatot tartott, majd megtisztulva, valósággal újjászületett. A Basta rémuralom után éppen egy ilyen államférfira volt szükség. Bocskaira nem volt méltó a világ, de szüksége volt rá mind a világnak, mind Erdélynek” – hangsúlyozta az előadó.
Az ünnepélysorozat egyik fénypontja a Kádár Gyöngyi által rendezett Bocskai és a székelyek történelmi verses-dalos-táncos összeállítás volt, melyet a helyi dalkör, diákság, táncegyüttes és Váradi Imre előadóművész szervezett.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.