
Burján Sándor szatmárhegyi termelő szerint csak ebből a munkából nem lehet megélni
Fotó: Zoltán Ildikó
A tavasszal együtt megérkeztek a piacokra a facsemeteárusok is. Szatmárnémetiben többek között Burján Sándor szatmárhegyi termelő facsemete-iskolájából válogathatnak az érdeklődők.
2021. március 22., 21:212021. március 22., 21:21
Mint ismeretes, a faültetések ősszel vagy tavasszal történnek. Olyan időpontot kell választani, amikor a csemeték nagyobb eséllyel megfogannak, ehhez pedig elengedhetetlen a föld magas nedvességtartalma. A Krónika megkeresésére Burján Sándor szatmárhegyi gazda elmondta, hogy a csemeték eladásra bocsátását több éves gondozás előzi meg.
– vázolta Burján Sándor.
Fotó: Zoltán Ildikó
A szakember jelezte, hogy jelenleg 3–4000 facsemetéje van eladásra, viszont a jelenlegi helyzet miatt nehéz a megélhetés. „Nálam minden fajta csemetéből találnak az érdeklődők: három fajta cseresznyével, négy fajta szilvával, barackkal, körtével, és több fajta almával is tudok szolgálni. A vevőink elégedettek a termékeinkkel, amit kérnek, mi azt adunk – fogalmazott a szatmárhegyi fanevelő. –
Fotó: Zoltán Ildikó
Az eladást nemcsak a pandémia nehezíti meg: Burján Sándor szerint a Nagyenyedről érkező csomagolt csemeték tovább rontják a helyzetét. „Az emberek jobban veszik a fákat, amelyek Enyedről érkeznek. Ők becsomagolják, mi nem. Ez nem kellene számítson.
– részletezte Burján Sándor.
Fotó: Zoltán Ildikó
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!