
Szili Katalin azt kéri a román kormánytól, hogy tekintse partnernek a magyar közösség vezetőit
Fotó: Tőkés László sajtóirodája
Szili Katalin szerint az erdélyi magyar pártoknak és politikai szervezeteknek „le kellene porolniuk”, és közösen kellene aktualizálniuk a román parlamentben több mint egy évtizede elakadt kisebbségi törvény tervezetét, s közösen kellene dolgozniuk az oktatási törvény tervezetén is. A határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Bihari Napló szerdai számában közölt interjúban beszélt az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek együttműködéséről és az előttük álló feladatokról.
2019. január 16., 14:552019. január 16., 14:55
A megbízott szerint a magyar képviselők ezekben a kérdésekben olyan álláspontot képviselhetnének a román törvényhozásban, amelyek a teljes magyar közösség támogatását élvezik.
Szili Katalin felidézte: egy évvel ezelőtt
A miniszterelnöki megbízott megemlítette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által közösen kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nagy mértékben hasonlít ahhoz a tervezethez, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki.
Úgy látta: két jelentős különbség volt e koncepciók között. Az egyik az, hogy az SZNT a történelmi Székelyföld számára, az RMDSZ és az MPP a Székelyföld mellett román többségű területeket is magába foglaló Maros, Kovászna és Hargita megye területére képzelte el az autonómiát, a másik pedig az, hogy az SZNT szerint a székelyföldi autonómiához szükségtelen, az RMDSZ szerint pedig szükséges az alkotmánymódosítás.
Szili Katalin az általa irányított egyeztetések fontos eredményének tartotta, hogy a tavaly januárban aláírt megállapodásban
Az alkotmánymódosítás kérdéséről Szili Katalin úgy vélekedett: „Ez dőljön el akkor, amikor már ott vagyunk a hídnál, tehát akkor menjünk át rajta, amikor már egyáltalán párbeszédet tudtunk kialakítani a román többséggel.”
Szili Katalin azt is megemlítette, hogy fontosnak tartaná a magyar többségű önkormányzatok fokozott együttműködését, hiszen ezt sem a román, sem az európai uniós szabályok nem tiltják.
A miniszterelnöki megbízott kedvező körülménynek tartotta, hogy Románia tölti be ebben a félévben az Európai Unió Tanácsának a soros elnökségét. Ez ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy a román kormány is belássa:
amelynek az Európai Unió által vallott szubszidiaritás az alapja.
„Én semmi mást nem kérek a román kormánytól, államtól, csak azt, hogy tekintse partnernek a magyar közösségek vezetőit, és legalább azt tegye meg, hogy leül velük, és tisztázza a fogalmakat” – jelentette ki a Bihari Naplónak adott interjúban Szili Katalin.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!