Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A jelenléti oktatás mellett állnak ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári Karának hallgatói. A kincses városban tanuló diákok több mint 70 százaléka be van oltva – derül ki egy belső felmérésből.
2021. szeptember 28., 11:342021. szeptember 28., 11:34
A Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön karokat működtető magánegyetem Kolozsvári Kara nemrég végzett mérést diákjai körében, melyben az átoltottsági szintre, illetve a koronavírus-járványhoz, online oktatáshoz való viszonyulásukra voltak kíváncsiak. Mint keddi közleményükben írták, a cél a diákok teljes körű lekérdezése volt (a minta 270 fő), az online kérdőíveket önként lehetett kitölteni 2021. szeptember 13–21. között.
A válaszok alapján kiderült, hogy a Sapientia Kolozsvári Karán tanulók 57 százaléka bizton állítja: nem fertőződött meg a koronavírussal. Hét százalék bizonyos abban, hogy fertőzött volt – pozitív teszteredménye volt –, míg 10 százalék mondja azt, hogy valószínűleg átesett a betegségen, hiszen voltak erre utaló egyértelmű tünetei. Újabb 11 százalék ezt csak lehetségesnek tartja, mivel enyhe tünetei voltak, amik erre utaltak.
A kolozsvvári sapientiások mindössze 14 százaléka nincs beoltva és nem is tervezi beadatni magának a koronavírus elleni vakcinát.
Fotó: Képernyőmentés
„Ez az arány azért is biztató, mert a kar főállású oktatói között az átoltottság 94 százalékos az adminisztrációban dolgozó személyzet körében pedig 96 százalékos” – fogalmaz közleményében a kar vezetése.
A kolozsvári diákok több mint kétharmada teljes mértékben egyetért ezzel, míg 23 százalék inkább egyetért. Az egyetemi hallgatók körében végzett közvélemény-kutatás arra is rávilágít, hogy a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának hallgatói leginkább az újabb korlátozásoktól tartanak (84%).
A diákok kevesebb mint fele amiatt aggódik, hogy amennyiben nem járhat be az egyetemre nehezebben fér majd hozzá a tananyaghoz(46%).
„Mindent egybevetve, mind az átoltottság magas szintje, mind pedig az egyetem jelenléti oktatással kapcsolatos döntésének támogatása, valamint az online oktatás kategorikus elutasítása arra enged következtetni, hogy tanárok és diákok részéről egyaránt igen magas az elkötelezettség a hagyományos, jelenléti oktatás mellett” – fogalmaz keddi közleményében a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara.
Hozzáteszik: ennek érdekében a kari vezetés fontosnak tartja, hogy az akadémiai közösség még be nem oltott tagjai is éljenek az oltás lehetőségével.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
szóljon hozzá!