Hirdetés

Bíznak a távozottak hazatérésében – Egyre több román állampolgár emigrál, a valós szám nagyobb lehet a hivatalosnál

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Nyolc esztendő alatt, 2014-től 2022-ig szinte két és félszeresére nőtt az évente véglegesen kivándorló román állampolgárok száma. Ezzel egy időben folytonosan csökken a természetes szaporodás üteme. A romániai lakosság fele mégis úgy gondolja, hogy a külföldre távozottak haza fognak telepedni.

Szucher Ervin

2022. március 30., 14:412022. március 30., 14:41

A 2014-es 11 251 főről 2018-ban 27 229-re, 2020-ban pedig 26 775-re nőtt a Romániából véglegesen kivándorolt személyek száma az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint – tette közzé a kormány Fenntartható Fejlődés Főosztálya. Emellett létezik egy ennél is frissebb statisztika az ideiglenes kivándorlásról;

2021 folyamán 170 186 romániai állampolgár emigrált azzal a meghatározott szándékkal, hogy egy év után visszatérjen.

Hirdetés

Az INS módszertana szerint az számít állandó kivándoroltnak, aki más országban telepedett le, ezzel szemben azokat tartják ideiglenes távozottakként számon, akik legalább tizenkét hónapos időtartamra lakóhelyet változtattak.

A Borbély László korábbi RMDSZ-es politikus által vezetett főosztály álláspontja szerint azonban a hivatalos adatok nem tükrözik pontosan a migráció valós mértékét, hiszen nem mindenki nyilatkozik erről hivatalosan. Az adatok az általános tendenciát mutatják.

Idézet
Vannak olyan statisztikák és becslések, amelyek azon államok által szolgáltatott adatokon alapulnak, ahol román állampolgárok dolgoznak, és amelyek azt mutatják, hogy valójában több mint négymillió romániai állampolgár él más országban”

– áll a kormány mellett működő főosztály közleményében.

A külföldre való távozások mellett a jelentős lakosságcsökkenés másik magyarázata a természetes szaporodás ütemének folyamatos csökkenése. Az ezer lakosra jutó természetes növekedésben mérve míg 2008-ban a különbség –1,4 volt, 2019-ben –3,1-ra nőtt, 2020-ban pedig –6,2-re duplázódott. Ez a tavalyelőtt konkrétan mintegy 11 500 fős népességfogyást jelentett, kizárólag a természetes szaporodás csökkenése miatt.

Míg a rendszerváltás első évében 314 746 volt az újszülöttek száma, harminc esztendővel később ez bő egyharmaddal csökkent: 2020-ban mindössze 201 849-en jöttek világra.

Az elhalálozások illetően 2020-ban 298 651-en hunytak el, mintegy ötvenezerrel többen, mint három évtizeddel korábban, amikor 247 086 halálesetet jegyeztek. Mindezek a statisztikák rávilágítanak arra, hogy mennyire felgyorsult az ország demográfiai hanyatlása, és mennyire fontosnak kell lennie ennek a kérdésnek a döntéshozók számára.

A Fenntartható Románia projekt keretén belül végzett legújabb közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 58 százaléka a külföldre távozást jelölte meg a romániai demográfiai hanyatlás fő okaként. Mindemellett a válaszadók ennél is nagyobb hányada, azaz 68 százaléka úgy gondolja, hogy a külföldön élők segítenek Romániának. Ugyanakkor a közvélemény-kutatásban résztvevők mintegy fele (49 százalékuk) úgy gondolja, hogy a külföldön élők majd visszatérnek az országba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés