Hirdetés

„Isten ott lesz a Nyeregben, és mindenkit megáld”: Schönberger Jenő püspök a pápalátogatásról, a pápával kapcsolatos élményeiről

•  Fotó: Szatmáriegyházmegye.ro

Fotó: Szatmáriegyházmegye.ro

A létező legszemélyesebb ajándékkal készül a hétvégén esedékes történelmi pápalátogatásra Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke – mint a Krónikának adott interjúban elmondta, a jelenléte lesz az ajándék, mivel Ferenc pápának „csak ránk van szüksége, és arra, hogy lássa, a munkája, az áldozata nem hiábavaló, mert sokan szeretik Istent és az egyházat, és készek érte áldozatot is hozni”.

Bálint Eszter

2019. május 30., 08:132019. május 30., 08:13

– Történelmi pillanatnak leszünk hamarosan szemtanúi: Csíksomlyóra látogat, erdélyi magyar híveivel találkozik Ferenc pápa. Bizonyára emlékszik még az első találkozására Ferenc pápával. Elmesélné olvasóinknak, hogy milyen élmény volt?

– Hogyne! 2016 február végén egy konferencián voltam Rómában a Cor Unum (A Cor Unum, vagyis Egy Szív keresztény alapokon álló egyesület – szerk. megj.) szervezésében. Az utolsó nap a szentatya személyesen fogadta a résztvevőket, és mindenkivel kezet fogott.

Hirdetés
Idézet
Jót derült a bemutatkozásomon, amikor elmondtam, hogy bár a származásom német, amint a nevem is mutatja, de Romániában élek. Ennek ellenére magyar püspök vagyok, és az egyházmegyém hívei is többségben magyarok. Az én helyzetem is hasonló volt, de most már egészen római vagyok – mondta, és nagyot nevettünk.

Aztán áldását kértem a híveimre és a szolgálatomra. Ő pedig kérte, hogy imádkozzunk érte. Annyira kedves és figyelmes volt, meg jó humorú, hogy ezt nem lehet elfelejteni. Azóta még találkoztunk, a csodálatom és a szeretetem pedig egyre csak nőtt iránta.
 
– Hogyan készül, milyen várakozásokkal tekint a Ferenc pápával való júniusi találkozóra?

– Imádkozom azokért, akik másokat le akarnak beszélni a találkozóról. Pedig szokták mondani, a találkozás a nyolcadik szentség. És itt nem akárkivel, hanem Szent Péter utódával találkozhatunk. Én ott leszek, ha a Jóisten is akarja, és nagyon remélem, megengedi, hogy ott legyek Bukarestben, Csíksomlyón és Balázsfalván is. Ilyen lehetőség nem sokszor adatik az ember életében. Az egyház kétezer éves történetében ez az első, ha csak Erdélyt nézzük. Bukarestben pedig a második lesz.

Idézet
Aztán nagyra nyitom a szívem-lelkem, hogy minden kegyelmet be tudjon fogadni, amit Krisztus helytartója által adni szeretne Isten.
•  Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Galéria

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

– Készül esetleg személyes ajándékkal a szentatyának?

– A legszemélyesebbel. Saját magam jelenléte lesz az ajándék, és azt hiszem, ettől személyesebbet és szebbet senki sem vihet. Bárcsak minél többen meg tudnák hozni ezt az áldozatot Istenért, anyaszentegyházunkért és természetesen a jelenlegi szentatyáért. Neki csak ránk van szüksége, és arra, hogy lássa, a munkája, az áldozata nem hiábavaló, mert sokan szeretik Istent és az egyházat, és készek érte áldozatot is hozni.
 
– Mit üzen a Nyeregbe elzarándokolóknak?

– Azt, hogy Isten ott lesz a Nyeregben, és mindenkit meg fog áldani. És ezt az áldást szentatyánk, Ferenc pápa fogja közvetíteni. Addig is és azután is imádkozzunk érte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
Hirdetés
Hirdetés