Hirdetés

Bírság szemétbegyűjtésért a marosvásárhelyi önkormányzatnak

Tízezer lejes bírságot rótt ki a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalra a Maros megyei környezetvédelmi felügyelőség, mivel ez nem gyűjtötte szelektíven a hulladékot.

Pap Melinda

2010. április 22., 08:432010. április 22., 08:43

A megyében ez az első ilyen típusú bírság – közölte tegnap Dana Burteţi, a környezetvédelmi felügyelőség igazgatója. Mint mondta, folytatják az ellenőrzéseket, és más önkormányzatok is számíthatnak hasonló büntetésre.

Burteţi szerint a szelektív hulladékgyűjtés kötelező, azonban az önkormányzatok – elsősorban a vidékiek – azzal a kifogással bújnak ki ez alól, hogy a szemétbegyűjtő cégeknek nincs meg az ehhez szükséges felszerelésük, illetve hulladékfeldolgozó üzemek sincsenek, amelyek átvennék a szelektíven gyűjtött szemetet.

Dănuţ Ştefănescu, a környezetvédelmi ügynökség vezetője szerint Maros megye 102 települése közül csupán két városban – Nyárádszeredában és Szászrégenben –, illetve 12 községben gyűjtik szelektíven a hulladékot. A megyében két hulladékfeldolgozó üzem működik, az egyik a pillepalackokat, a másik az üvegeket hasznosítja újra, de utóbbi nem kap elegendő alapanyagot. Maros megyében egyetlen környezetbarát hulladéktároló van Segesváron, a marosvásárhelyi és szászrégeni szeméttelepet már tavaly be kellett volna zárni, jelenleg illegálisan működnek.

Háromféle kuka Szatmárnémetiben

Szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas szemeteskonténereket helyeznek ki Szatmárnémetiben. Ilyés Gyula polgármester tegnap írta alá azt a szerződést, mely szerint a városi köztisztasági vállalat együttműködhet egy bukaresti hulladékfeldolgozó céggel.

„Új begyűjtőkonténereket helyezünk el a város 15 olyan pontján, ahol nagyrészt kertes házak vannak, és ezekbe, valamint 180 tömbház környékén található szemetesbe külön gyűjthetik majd a lakosok az üveget, a pillepalackot és a papírt” – mondta az elöljáró.

A köztisztasági vállalatnak ezekből havonta be kell szolgáltatnia bizonyos mennyiséget, különben a fővárosi cég visszaviszi a tartályokat. Ilyés Gyula bízik a lakosság és a kereskedelmi egységek együttműködésében. Mint mondta, ha az új rendszer megfelelően működik, sok tekintetben megkönnyíti a város hulladékgazdálkodását.

Végh Balázs

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
Hirdetés
Hirdetés