
Bírálatok középpontjába került a Romániát reklámozó négyperces film, amelyet a bukaresti kormány készíttetett az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumára.
2018. november 30., 21:272018. november 30., 21:27
2018. november 30., 21:282018. november 30., 21:28
A kisfilmet Gyulafehérváron, a kabinet csütörtöki kihelyezett ülésén vetítették le először, és azóta szolgáltat élcelődési témát a romániai sajtónak.
A kisfilm sokak szerint a Ceaușescu-diktatúra propagandafilmjeinek pátoszos stílusát idézve dicséri Romániát, az ország nevezetességeit, nagy eredményeit, neves személyiségeit. A kritikus sajtó azonban a szöveg megannyi valótlan állítását, pontatlanságát kiszúrta, és azt is felfedezte, hogy
A kisfilm a repülés egyik úttörőjét, a bánsági román Traian Vuiát mutatva közli, hogy elsőként Romániában emelkedett a magasba egy ember a levegőnél nehezebb géppel. Amint az Adevărul napilap az internetes oldalán rávilágított: Traian Vuia nem Romániában, hanem Párizsban emelkedett a magasba 1906-ban. Noha a repülés úttörői közé tartozott, nem ő volt az első, és azt sem tudhatta, hogy szülőföldje 12 évvel később Románia részévé válik.
Míg a filmen temesvári képkockák jelennek meg, a narrátor azt közli, hogy Európában elsőként Romániában kapott villany-közvilágítást egy város. Amint az Adevărul pontosította, Temesvár 1884-es utcai villanyvilágítása az Osztrák-Magyar Monarchia dicsősége volt.
A Főtér.ro portál hívta fel a figyelmet arra, hogy a száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésről készült fekete-fehér fotók a kisfilmben kiszínezett változatban jelennek meg, és
A Digi24 hírtelevízió figyelt fel arra, hogy a romániai erdők vadvilágát szimbolizáló farkast Norvégiában, a búzamezőben sétáló nőalakot pedig Oroszországban filmezték, és a film készítői egy képsorokat forgalmazó portálról vásárolták.
Cristian Tudor Popescu újságíró, az ország egyik legnagyobb hatású véleményformálója a Digi 24 hírtelevízióban úgy vélekedett: ezt a filmet a kommunista diktatúra utolsó éveiben is készíthették volna, és Nicolae Ceaușescu diktátor nagyon büszke lett volna rá.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!