Hirdetés

Bicikliutakat építenek Marosvásárhelyen

•  Fotó: Szucher Ervin

Fotó: Szucher Ervin

Már ősszel elkezdődhet a kerékpárutak kijelölése, ha a kezdeményezést korábban ellenző közgyűlés rábólint a tervre. A helybeliek szerint jelenleg életveszélyes Vásárhelyen biciklire ülni.

Szucher Ervin

Máthé Éva

2010. augusztus 03., 09:062010. augusztus 03., 09:06

A marosvásárhelyi önkormányzat és a helyi Fókusz Öko Központ együttműködése révén hamarosan útjelző táblákkal jelölik ki azt az útvonalat, ahol kerékpározni lehet a városban. Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője a Krónikának elmondta, a szervezet munkatársa, Kósa István, valamint a Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnázium egyik osztálya és Hajdú Erzsébet tanárnő a Schools for Intelligent Energy Use elnevezésű uniós program keretében pályáztak, így sikerült anyagi feltételeket teremteni ahhoz, hogy felmérjék: hol lehet kerékpárutakat kialakítani a városban.

„Nemrég elkészült az első vásárhelyi kerékpársáv a Szabadság út mentén, de ez eléggé kívül esik a városon, nem tudom, ki fog oda járni kerékpározni” – jegyezte meg Hajdú. Aki meglátogatja a www.mvbh.wordpress.com honlapot, pontos képet alkothat arról, hogy melyek voltak a program megvalósításának az eddigi fázisai. Az ötletgazdák javaslatát február 8-án vette át a polgármesteri hivatal. Még abban a hónapban a Fókusz Öko Központ, a Pro Biciclo Urbo Egyesület és az Easy Rider cég képviselői kiegészítették a javaslatot, és az új változatot május 12-én bemutatták az önkormányzat városrendezési és -fejlesztési bizottságának. Ennek alapján néhány tanácsos határozattervezetet dolgozott ki – ennek a megvalósítását elvben már a közgyűlés is támogatja. Az említett honlapon a következőkben is bárki hozzászólhat a témához, és a kijelölt útvonalakat tartalmazó térkép is megtekinthető.

Az ötlet egyik felkarolója, Mózes Levente önkormányzati képviselő úgy véli, a kerékpárutak kijelölése révén civilizáltabbá válhat Marosvásárhely forgalma. „Jelenleg életveszélyes vállalkozás ebben a városban biciklire ülni. Ha meglesznek a kijelölt helyek, és később kialakítjuk a kerékpársávokat, már sokkal élvezetesebb lesz a biciklizés, a légszennyeződés csökkenéséről nem is beszélve” – fejtette ki lapunknak az RMDSZ tanácsosa. Kérdésünkre, hogy mekkora esélyt lát az elvi beleegyezés gyakorlatba ültetésére olyan körülmények között, hogy a település polgármestere és az őt támogató román tanácsosok már több ízben is a kerékpársávok létesítése ellen emeltek szót, Mózes derűlátónak bizonyult. Mint mondta, reméli, hogy a többi párt képviselői is belátják a kérdés fontosságát. Kollégája, Csegzi Sándor alpolgármester szerint is annak ellenére, hogy a város úthálózatát hajdanán nem a mai forgalomra tervezték, a biciklisávok kialakítása részlegesen megvalósítható.

„Elsősorban az a fontos, hogy hozzuk vissza a köztudatba azt a tényt, hogy Marosvásárhelyen biciklisek is léteznek. Most már e fiataloknak köszönhetően elkészült ez a térkép. A kerékpárutak közlekedési táblákkal való kijelölése után azokat törvényesen használhatják a kerékpárosok, és ezt figyelembe kell hogy vegyék az autósok is. Ezáltal biztonságosabb lesz a közlekedés” – vélekedett az alpolgármester. Szerinte a tanácsi határozat meghozatala kötelezi a városházát, hogy mielőbb, lehetőleg már az ősszel lásson hozzá a kerékpársávok kijelöléséhez.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés