Hirdetés

„Ezt nekünk hagyta feladatként” – Fejér Ákos emlékére

•  Fotó: Facebook/Fejér Ákos

Fotó: Facebook/Fejér Ákos

NEKROLÓG – Beleremegett Györgyfalva közössége, amikor megtudtuk, hogy Fejér Ákos hirtelen meghalt. Felfogni, elhinni, elfogadni nem akartuk.

-- Külsős szerző --

2024. január 24., 12:112024. január 24., 12:11

Ákos osztálytársam volt. Osztályunkban a legfiatalabb, de a legérettebb, legértékesebb. Gyerekkorától fogva a társaira figyelt és mindig segített, akinek csak lehetett. Nem csak a napi házi feladatban igazított el sokunkat, hanem az általa szervezett túrák révén a természettiszteletet, környezetvédelmet is észrevétlenül belénk táplálta.

Majd a sors úgy hozta, hogy közös falut választottunk otthonunknak, Györgyfalvát. Ahol felismerte az elvégzendő feladatokat és cselekedte azokat. Biztos pillére lett közösségünknek rövid idő alatt. Megszervezte a szelektív szemétgyűjtést és diákokból álló csoportjával hetente rendszerezték, elszállították a hulladékot, annak árából a gyerekeket vitte kirándulni.

Példát mutatott sokunknak azzal, hogy gyerekeit a helyi iskolába íratta, ennek köszönhetően sok szülő jobban bízott a györgyfalvi iskolában, amely pár év alatt megmentődött, mostanra hatalmas fejlődési folyamatban van. A Györgyfalvi Szülők Egyesületének alapítójaként, elnökeként az adminisztrációs feladatok lelke volt, szervezte az afterschoolt, az alternatív programokat, pályázatokat nyújtottak be és lebonyolítottak számos tevékenységet.

Három éve iskolánk tanárja is lett, ezzel a gyerekeink életébe is belépett, a magyarkapusi és a kolozsvári Tálentum iskola diákjai után a györgyfalviak kedvence is lett, aki igazi pedagógusként kirándulásokkal, versenyekkel, előadásokkal nevelte tanítványait. Sokuk példaképévé vált.

Kitalálta és évente megszervezte a Gyurgyóka Természetismereti Vetélkedőt, amely évről évre egyre népszerűbb volt, Erdély számos településéről jöttek a lelkes diákok. Feleségével, Annával megszervezték a Sport napot is Györgyfalván, de kivette a részét minden más közösséget érintő programban is.

•  Fotó: Soós Sándor Galéria

Fotó: Soós Sándor

Január 13-án még egy pályázat keretében közösen terveztünk, beszélgettünk az iskolások fejlődésének lehetőségeiről. Voltak ötelei, tervei, víziója. Ekkor készült róla a fentebb látható utolsó képem.

Sok dolga lett volna még itt közöttünk, de Istennek más terve volt.

Január 21-én hosszú útra indult.

Az ajtoni templomban vett részt az istentiszteleten, ahol ez volt a napi ige: „Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róma 12:2).

Ez nem neki szólt, hiszen ő így élt. Ezt nekünk hagyta feladatként.

Ákos, ígérjük, hogy a szülői közösség családodról gondoskodni fog.

Emléked őrizni fogjuk! Pótolhatatlan vagy, de mindent megteszünk, hogy folytassuk, ott, ahol abbahagytad!

Soós Sándor

Fejér Ákost január 26-án, pénteken kísérik utolsó útjára a kolozsvári Házsongárdi temetőben, a szertartás 12 órától lesz a kápolnában.

Galéria

korábban írtuk

Kolozsvár és környékének magyar közösségei gyászolják a tragikus hirtelenséggel elhunyt pedagógust
Kolozsvár és környékének magyar közösségei gyászolják a tragikus hirtelenséggel elhunyt pedagógust

Megrendüléssel értesült Kolozs megye számos településének magyar közössége Fejér Ákos biológia-földrajz szakos tanár haláláról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Ország, város, church. Alulnézet

Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.

Ország, város, church. Alulnézet
Ország, város, church. Alulnézet
2026. október 14., szerda

Ország, város, church. Alulnézet

Hirdetés
2026. október 13., kedd

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?

Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?
2026. október 12., hétfő

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?

Ha valaki úgy érezné, hogy Donald Trump amerikai elnök éppen a moszkvai gyors elé lökte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és európai szövetségeseit, az azért lehet, mert a jelek szerint tényleg ez történt.

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?
2026. október 12., hétfő

Egy korszak lezárult. Ábrám Sámuel református lelkész halálára

Édesapám, Ábrám Sámuel nyugdíjas református lelkész életének 93. évében eltávozott közülünk.

Egy korszak lezárult. Ábrám Sámuel református lelkész halálára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Patthelyzet: Niculescu a megoldás, vagy fokozódik a káosz?

Reméljük, nem jutunk oda, hogy bár elvileg könnyebb, észszerűbb és az ország számára kevésbé megrázó kormányt alakítani, mint előre hozott választásokat tartani vagy az államfőt felfüggeszteni, mégis utóbbiak valamelyike valósul meg hamarabb.

Patthelyzet: Niculescu a megoldás, vagy fokozódik a káosz?
2026. október 07., szerda

Köszönöm, kürtős, Gyökeres

Bármely idegen nyelvet bármilyen szinten beszélők esetén a legismertebb szavak közé tartozik a köszönöm. A magyar nyelvet idegen nyelvként használók körében nem könnyű kiejteni a három – többnyire – ismeretlen ö hangot.

Köszönöm, kürtős, Gyökeres
Köszönöm, kürtős, Gyökeres
2026. október 07., szerda

Köszönöm, kürtős, Gyökeres

2026. október 05., hétfő

MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket

A magyarországi kormányváltás egyik „járulékos áldozatává” vált Erdélyben az MCC tevékenysége, amit az anyaországi alapítvány megszüntetésével takaréklángra csavartak. Sajnos a sorozatos politikai döntéseknek elsősorban gyerekek isszák a levét.

MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket
MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket
2026. október 05., hétfő

MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Visszafelé is elsülhet az „Iktassuk ki Georgescut” akció

Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.

Visszafelé is elsülhet az „Iktassuk ki Georgescut” akció
2026. szeptember 18., péntek

Kormányalakítás, előre hozott választás vagy a népharag általi elsöpörtetés?

Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.

Kormányalakítás, előre hozott választás vagy a népharag általi elsöpörtetés?
2026. szeptember 16., szerda

Tűzoltás helyett megoldást várnak a gazdák

Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.

Tűzoltás helyett megoldást várnak a gazdák
Hirdetés
Hirdetés