Hirdetés

Bezárták az álomboltokat

Négy olyan bolt bezárását rendelte el a kolozsvári közösségi rendőrség, ahol kábító hatású szereket árusítanak, elkobozták ugyanakkor a raktáron levő árukészletet, s a létesítmény működését is felfüggesztették – adta hírül tegnap a városháza. A hallucinogén szerek árusításával foglalkozó, úgynevezett álomboltok tulajdonosait 2500 lejre büntették meg.

Gyergyai Csaba

2010. december 08., 09:002010. december 08., 09:00

Amint arról beszámoltunk, Kolozsváron december elsejétől korlátozzák azokat a helyeket, ahol hallucinogén anyagokat tartalmazó növényeket vagy a növényekből készült kivonatokat szabad forgalmazni. Minderről korábban a helyi tanács határozott. Az álomboltok hét nap türelmi időt kaptak november 30-ától kezdődően, hogy az önkormányzati rendelkezés értelmében üzletüket elköltöztessék az iskolák és templomok 2000 méteres körzetéből, aki mégis megpróbálkozik ezzel, 2000–2500 lejes bírságot kockáztat.

Az önkormányzat hivatalos indoklása szerint erre a lépésre azért volt szükség, hogy megakadályozzák „a lakosság egészségére káros vagy életveszélyes, a közrendet és a város csendjét veszélyeztető anyagok forgalmazását”. Kolozsváron az utóbbi néhány évben számtalan álombolt nyílt, többségük éjjel tart nyitva. Az általuk forgalmazott termékeken ugyan fel van tüntetve, hogy „emberi fogyasztásra nem alkalmas”, azonban a zömében fiatalok és kiskorúak köréből kikerülő ügyfelek vásárolják – olvasható többek közt az önkormányzat sajtóközleményében.

Mint ismeretes, a kormány az egészségügyi minisztérium javaslatára február elején sürgősségi rendelettel tiltotta meg 36 pszichoaktív hatóanyag és növény forgalmazását, a listát pedig azóta is bővítették. A rendelkezés hatálybalépését követően országos szinten több tucat álomboltot is bezártak, azonban a még működő üzletekbe, illetve az internetes „áruházakba” rendszeresen kerültek újabb és újabb olyan pszichotrop, hallucinogén hatású szerek, amelyek nincsenek a tiltólistán, így a könnyű drogok forgalmazása nem állt le.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
Hirdetés
Hirdetés