Hirdetés

Bezárhat a baróti kórház

A baróti önkormányzat átveszi a helyi kórházat, de előbb-utóbb kénytelen lesz bezárni az intézményt – jelentette ki az erdővidéki település polgármestere, Nagy István. Háromszéken minden helyi érdekeltségű kórházat átvettek az önkormányza-tok, viszont Barót polgármestere nem írta alá az átvételről szóló szerződést.

Bíró Blanka

2010. július 13., 10:432010. július 13., 10:43

Kérte, előbb rendezzék a kórház adósságait, és bocsássanak rendelkezésére újabb dokumentumokat, hogy átlássa az intézmény valós helyzetét. Ágoston László kórházigazgató elmondta, a 330 ezer lejes adósságukból 130 ezer lejt törleszt a minisztérium, 200 ezer lejt azonban a kórháznak kell kifizetnie.
Mint ismeretes, Cseke Attila egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, előfordulhat, hogy bezárják azokat a kórházakat, amelyeket nem vettek át a helyi önkormányzatok, vagy ha úgy döntenek, hogy nincs szükségük rájuk. Nagy István a Krónikának elmondta, kénytelen lesz átvenni a kórházat, de továbbra is fenntartásai vannak a működtetésével kapcsolatban.

Nagy István polgármester attól tart, nem lesz ahonnan előteremteni a kórház működtetéséhez szükséges havi 37 ezer lejt, hiszen nincs olyan törvény, amely kötelezné a kisrégió településeinek az önkormányzatait, hogy pótoljanak az összegbe. A polgármester szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben erre önként nem vállalkozik senki. Az elöljáró úgy véli, a kórház menedzsmentjének nincs életképes pénzügyi stratégiája, hiszen jelenleg is költségeik több mint 90 százaléka fizetésekre megy el, és mindössze 6,5 százalékot fordítanak fogyóanyagra, gyógyszerekre, a betegek élelmezésére. Barótnak és környékének mindenképpen szüksége van a kórházra, hiszen nemcsak Erdővidékről, hanem a szomszédos Brassó megye közeli falvaiból is odajárnak a betegek, a legközelebbi kórház ötven kilométerre található.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
Hirdetés