2011. január 05., 09:442011. január 05., 09:44
Kató szerint 2009-hez viszonyítva az elmúlt évben jelentősen gyarapodtak a kifizetetlen közüzemi számlák, a nyilvántartásban pedig többéves tartozások is szerepelnek. A Közművek Rt. úgy döntött, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal szakembereivel megkeresik az adós lakótársulások vezetőit, megvizsgálják a könyvelést, és kiderítik, mi okozza az elmaradásokat. Ugyanakkor felszólítják a lakótársulások elnökeit, hogy pereljék be az adósokat, foglalják le a lakásukat, vagyonukat. Fejér Sándor igazgató szerint az jelentene megoldást, ha a vízórákat ki tudnák telepíteni a lépcsőházba, mert akkor egyénileg is le lehet kapcsolni az adósoknál a szolgáltatást. A Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Szépmezőn már így vezették be a vizet, és ott minden fogyasztó rendszeresen fizet. Kovászna megyében egy éve működik a regionális vízszolgáltató – tavaly januártól a sepsiszentgyörgyi székhelyű Közművek Rt. átvette a kézdivásárhelyi, a kovásznai és a bodzafordulói szolgáltatókat is. Kató Béla elmondta, Kézdivásárhelyen vannak a legnagyobb gondok: rossz a víz minősége, magas a vastartalom. Szűrőket már cseréltek a céhes város tartályaiban, de nagyobb befektetésre van szükség. Idén aláírják a 86 millió eurós víz- és csatornahálózat-korszerűsítési pályázatot, ebből a teljes rendszert felújítják. Sepsiszentgyörgyön önkormányzati költségvetésből tavaly egymillió lejt költöttek fejlesztésre, míg a Szemerja negyedi eltört vezeték helyreállítása 320 ezer lejbe került. Sepsiszentgyörgyön 62 kilométer vezeték van, a városban 86 százalékos a vízvezeték és 75 százalékos a csatornázás lefedettsége. A Sepsi kistérségben 11 falu igényli a sepsiszentgyörgyi vizet, ezek csatlakoztatását a jövőben megoldják.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.