2010. február 10., 08:572010. február 10., 08:57
„Szó sem lehet arról, hogy egy olyan politikust támogassunk, aki frakcióvezetőként az őszszel még arra buzdította tanácsos kollégáit, hogy testületileg szavazzanak a Guşă-szobor felállítására, most meg voksával egy neves ügyvéd fogadását támogatta, aki Tőkés László és Kincses Előd ellen készül perbe szállni” – sorolta kifogásait Kiss István.
A marosvásárhelyi szinten zsebpártnak számító politikai alakulat vezetője továbbá hozzáfűzte: visszatetsző az, amit Benedek az utóbbi napokban művelt a szoborállítással kapcsolatosan. „Azok után, hogy a Dorin Florea polgármestert felkereső Tőkés László azzal az ígérettel távozott a városházáról, hogy a PDL egyelőre jegeli a szoborállítást, az RMDSZ elnöke a maga és pártja érdemének sajátította ki Florea pálfordulását” – mondta Kiss István.
Kérdésünkre, hogy ezek alapján az MPP akár saját jelölttel is kész előrukkolni, Kiss még korainak tartja az állásfoglalást. Szerinte az 50 százalék alá csökkent vásárhelyi magyarságnak mindenképpen egy tekintélynek örvendő, semleges személyiségre van szüksége, aki egyetlen politikai pártnak sem az elkötelezettje.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.