
A programok megvalósításához az EU Erasmus + programjából nyert támogatást a Sapientia kolozsvári kara
Fotó: Jakab Mónika
Három nemzetközi együttműködési projektjét mutatta be keddi sajtótájékoztatóján a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara.
2022. február 08., 16:572022. február 08., 16:57
2022. február 08., 17:012022. február 08., 17:01
A foRMAtion projektet Szenkovics Dezső dékán ismertette. Mint elmondta: kiéleződött a kutatási és innovációs alapokért folyó verseny, és az egyetemek, kutatási intézetek részéről egyre nagyobb igény mutatkozik a kutatási pályázatok menedzsmentjét, adminisztrációját ellátó, jól képzett szakemberekre. Ez a felismerés hívta életre azt a nemzetközi konzorciumot, amelynek célja olyan képzési modul kidolgozása, amely könnyen beépíthető bármely egyetem kínálatába.
Az egyéves választható kurzust 18-an kezdték el, és tízen fejezték be az egyetemen – ismertette az MTI. Szenkovics Dezső elmondta: a jelenleg angol nyelven elérhető, és a véglegesítés szakaszában levő tananyagot szeretnék lefordítani valamennyi részt vevő intézmény nyelvére, és felajánlják a romániai egyetemeknek is. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy az RMA (kutatási menedzser és adminisztrátor) szakmát vegyék fel a romániai szakmák lajstromába, és a román pályázati rendszer tegye elszámolhatóvá az RMA-szakemberek munkájának a költségeit. A dékán kijelentette: a szakma létrehozásával, a képzett szakemberek alkalmazásával le lehetne venni az adminisztratív terheket a kutatók válláról, és eredményesebbé lehetne tenni a kutatásokat.
A bemutatott EUSecure project keretében a Sapientia a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, valamint olasz, portugál és görög egyetemekkel működik együtt olyan online tanfolyam tananyagának a kialakításában, amely a biztonsági kihívásokra és az ezekkel kapcsolatos megfelelő döntéshozatalra készíti fel a hallgatókat. Török Ferenc projektmenedzser elmondta: a képzési modulban többek között olyan biztonsági kockázatokra kívánnak kitérni, mint a migráció, a kiberbiztonság, a közösségi média és az álhírek terjesztése, valamint a közegészségügy és az élelmiszer-biztonság.
A kisebbségi nyelven beszélők nyelvi önérvényesítését elősegítő Listen programot Toró Tibor szociológus, projektvezető ismertette. Mint elmondta: ebben katalán, fríz, walesi és olasz intézetekkel működnek együtt olyan képzési módszertan kidolgozásában, amely megtaníthatja a kisebbségi nyelvek beszélőit arra, hogy bátran használják anyanyelvüket az élet megannyi területén. A szociológus gyakori kolozsvári jelenségnek nevezte, hogy üzletekben, hivatalokban magyarok beszélnek egymással románul, mert nem tudják a másikról, hogy ő is magyar. A program keretében a Sapientia szakemberei animációk elkészítését vállalták, amelyek összefoglalják az internetes kurzus által átadott tudásanyagot. Az első másfél perces animációt – mely az anyanyelvi megszólalásra bátorít – a sajtótájékoztató keretében Kassay Réka mutatta be.
Mindhárom program megvalósításához a Sapientia az Európai Unió Erasmus + programjából nyert támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!