2010. április 28., 09:282010. április 28., 09:28
A szövetség székelyudvarhelyi szervezetének elnöki tisztségéért folyó harc, mint ismeretes, decemberben kezdődött, amikor a szervezet tisztújító küldöttgyűlést szervezett. Ekkor a 93 megjelent küldöttből 91-en adtak le érvényes szavazatot, ebből 46-ot Grünstein Szabolcs, 45-öt Benedek Árpád Csaba kapott. Az eredményt azonban megóvták, mert a szabályzat szerint az érvényes szavazatok legalább 50 százalékát plusz egy szavazatot kell begyűjteni a választott elnöknek.
A szövetség szabályzatfelügyelő bizottsága később elutasította az óvást, és Grünstein kétéves elnöki mandátumát érvényesnek nyilvánította. Márciusban Bunta Levente polgármester rendkívüli, zárt ajtók mögött zajló küldöttgyűlést hívott össze, melynek keretében Fehér Istvánt választották megbízott elnöknek. A helyi szervezetet vezető Grünstein Szabolcsot felmentették az elnöki tisztségéből, Bíró Enikőtől pedig – aki korábban töltötte be a vezetői tisztséget – megvonták a politikai bizalmat.
Grünstein Szabolcs és Bíró Enikő egyaránt úgy nyilatkozott, a küldöttgyűlés szabálytalanul zajlott, a határozatokat pedig érvénytelennek tekintik. Mint kiderült, ma 18 órától a Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban kezdődő, Grünstein Szabolcs által összehívott választmányi ülésen az elmúlt hónapok tevékenységéről kíván beszámolni, míg 19 órától a Bocskai- házban tisztújító közgyűlést hirdetett meg Fehér István megbízott elnök, s mint megtudtuk, az elnöki tisztségre Benedek Árpád Csabát jelölték.
„Az országos szabályzatfelügyelő bizottság határozata értelmében végzem feladataim” – nyilatkozta a Krónikának Grünstein, aki szerint a ma este szervezendő tisztújító küldöttgyűlés eredménye is érvénytelen lesz majd, miután nem a szabályzatnak megfelelően hívták össze a gyűlést. Grünstein kifejtette, a szervezet tevékenységének megítélése szempontjából nagy kárt okoznak azok, akik nem fogadták el az elnökségét, hiszen december óta nincs egyetértés az RMDSZ városi szervezetében.
Bunta Levente polgármester, az RMDSZ Hargita megyei elnöke elmondta, az alapszabály szerint a közgyűlés bármikor megvonhatja az elnöktől a bizalmat. Mint mondta, reményei szerint a ma esti tisztújító ülésen olyan döntés születik, amely nem kérdőjelezhető meg.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.