
A romániai lakosság több mint kétharmada, 77 százaléka készül nyaralni idén, derül ki egy, a román állampolgárok nyaralási szokásait vizsgáló felmérésből. Csak a lakosság egynegyede dönt az ár alapján az úti cél mellett.
2017. május 17., 16:332017. május 17., 16:33
A lakosság fele az országhatáron belül nyaral, ahol a legnépszerűbb célpont a tengerpart, míg a többiek külföldi üdülőhelyeket választanak – közölte a felmérés eredményeit az Agerpres. A közvélemény-kutatásból az is kitűnik, hogy
A nyaralást tervezők fele azt nyilatkozta, idén is ugyanannyi pénzt szán a kirándulásokra, mint 2016-ban. 37 százalék 501 és 1.000 euró közötti összeget tervez költeni a nyaralásra, 15 százalék 1.001 és 2.000 euró közötti összeget szán a célra. A válaszolók 28 százaléka csak 500 eurónál kevesebb pénzt tud nyaralásra szánni.
„A romániai lakosság nyaralási szokásai jó irányba változtak az utóbbi években. Ugyanakkor sok a változatlan tényező, mint az anyagi lehetőségek, a vakációzások sűrűsége vagy a célponttal, a készpénzzel való fizetéssel, családi nyaralással kapcsolatos konzervatív hozzáállás. Az eredmények alapján tavalyhoz képest nőtt az érdeklődés, de a piac messze nem érte el a teljes potenciált” - magyarázta Corina Cimpoca, a felmérést készítő MKOR Consulting alapítója.
Utóbbiak 33 százaléka négyszer vagy annál is többször nyaralt azon a helyszínen, ahová idén is készül. A megkérdezettek 47 százaléka háromcsillagos hotelben száll meg. 39 százalék 4-6 napos, míg 37 százalékuk 7-9 napos vakációt tervez. A felmérés során megkérdezett személyek 60 százaléka inkább maga tervezi nyaralását, mert magasnak tartja az utazási irodák által felszámolt díjat.
A romániai lakosság 31 százaléka egyébként évente egyszer megy el vakációzni, míg 36 százalék egy évben kétszer is megengedi magának a hosszabb üdülést. A felmérést május 8-14. között végezték, internetes kérdőívvel 1.155 személyt kérdeztek meg.
Bár a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői támogatásukról biztosították Ilie Bolojan pátelnök-miniszterelnököt, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta tőle a támogatást, vannak olyanok, akik nem szakítanának a szociáldemokratákkal.
Romániába hozták kedden a hollandiai Drents múzeumból tavaly elrabolt, majd megtalált coțofenești-i aranysisakot és dák arany karpereceket.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ilie Bolojan kormányfő kedden közölte, hogy egy kisebbségi kormány működésének lehetőségeiről készül egyeztetni.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nem zárja ki egy technokrata miniszterelnök kinevezésének lehetőségét.
Raed Arafat keddi kihallgatása után a Facebook-oldalán közölte, hogy a személyével és szakmai tevékenységével kapcsolatos vizsgálatok elhúzódása és kiterjesztése komoly kérdéseket vet.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége keddi tanácskozásán kiállt Ilie Bolojan pártelnök-miniszterelnök mellett, és eldöntötte: többé nem akar koalíciós együttműködést a Szociáldemokrata Párttal (PSD), miután utóbbi hétfőn megvonta a politikai támogatást Bolojantól.
Egyeztetésre hívta Nicușor Dan államfő a kormánykoalíció pártjait azt követően, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) a gazdasági problémák nem megfelelő kezelésére hivatkozva megvonta a támogatást Ilie Bolojan nemzeti liberális párti miniszterelnöktől.
Az oktatási minisztérium jóváhagyta kedden a bölcsődei és óvodai beiratkozások ütemtervét a 2026-2027-es tanévre.
Kihallgatják kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) katonai részlegének ügyészei Raed Arafatot, a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó katasztrófavédelmi főosztály vezetőjét.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) csak bizonyos feltételek mellett tud továbbra is egy Európa-párti parlamenti többség része maradni, azt viszont kizárja, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök maradjon – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnök.
szóljon hozzá!