
A Ryanair első repülőgépe Brüsszelből érkezett Marosvásárhelyre 150 utassal a fedélzetén, és egy órával később indult vissza a brüsszeli Charleroi repülőtérre mintegy száz utassal. A vonalon heti két alkalommal, kedden és pénteken száll majd a Ryanair-gép, csütörtökönként és vasárnaponként az Olaszországi Pisa és Marosvásárhely között repül az ír fapados.
2013. május 01., 13:042013. május 01., 13:04
A Ryanair illetékesei kijelentették, évi 30 ezer utast szeretnének szállítani a marosvásárhelyi járatokon. A marosvásárhelyi repülőtér januárban kötött öt évre szóló szerződést az ír légitársasággal.
Európa vezető fapados légitársasága 28 ország 168 repülőteréről működtet mintegy 1500 járatot. A Ryanair honlapja szerint 1987-ben a román Taromtól vásárolták első három sugárhajtású repülőgépüket.
Valóban román belügy-e Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatása? – többek között erről is kérdezték a képviselők a Tisza-kormány képviselőit a magyar Országgyűlés hétfői ülésén.
A népszámlálási adatok szerint a romániai lakások mindössze 16,4 százalékában van légkondicionáló – de ez az átlagszám, hatalmas különbségek mutatkoznak az egyes régiók – például Románia déli része és a Székelyföld – között.
Átszervezik a székelyudvarhelyi iskolahálózatot, miután az Orbán Balázs Általános Iskola épületének statikai problémái miatt több mint háromszáz diáknak nem lett volna hol elkezdeni a következő tanévet.
Nem okoztak különösebb nehézséget a románérettségi tételei a Krónikának nyilatkozó kolozsvári végzősök számára. A csíkszeredai romántanár szerint kiegyensúlyozott volt a feladatsor.
A világ felgyorsult, a hírfogyasztási szokások gyökeresen átalakultak, de egy dolog sziklaszilárd maradt: a hiteles tájékoztatás és az anyanyelven kimondott, leírt szó ereje.
A lónyai és a lupényi szénbánya kitermelési koncessziós engedélyei érvényességi idejének meghosszabbításához szükséges dokumentáció elkészítésére kötött szerződést a Zsil-völgyi Energiaipari Komplexum (CEVJ).
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
A hatóságoknak kellett beavatkozniuk, miután vasárnap este a Fehér megyei Sugágon, miután két medvebocs behatolt egy ház udvarára, majd felmásztak egy fára.
Élesen bírálta Călin Georgescu a kolozsvári polgármester döntését, amely megtiltotta az orosz szimbólumok használatát a ritmikus gimnasztika világkupán, és azzal vádolta meg Emil Boc polgármestert, hogy „politikai cirkusszá” alakított egy sportversenyt.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
szóljon hozzá!