Hirdetés

Beelőz a dél-erdélyi autópálya?

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

„Meggyőződésem, hogy a Nagylakot Konstancával összekötő autópálya hamarabb megépül, mint az észak-erdélyi” – jelentette ki a kuvaiti románokkal való találkozásán Traian Băsescu.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2008. május 14., 00:002008. május 14., 00:00

Az államfő arra a felvetésre reagált, hogy Romániában annyira rosszak az utak, hogy az idegenben élő románok nem merik romániai látogatásra biztatni ismerőseiket. Băsescu szerint a Nagylaktól, Aradon, Temesváron, Lugoson, Déván és Nagyszebenen át délnek haladó pálya azért épülhet meg hamarabb, mint az észak-erdélyi, mert ehhez Románia európai forrásokat használhat fel. Az észak-erdélyi pályaépítéshez viszont csak a saját költségvetésére számíthat az ország, ennek elosztásánál pedig az oktatás és az egészségügy élvez elsőbbséget. „A következő öt évben ezer kilométer autópályánk lesz” – jelentette ki meggyőződéssel az elnök.

Egy nappal korábban az Autópályák és Országutak Országos Társaságának a kommunikációs igazgatója jelentette ki, hogy már novemberben átadható lesz az autópálya Gyalu és Tordatúr közötti első 35 kilométeres szakasza. Ştefan Szobotka hozzátette, a Bechtel a nyári program szerint megfeszített erővel dolgozik a térségben. A munkálatokra a társaság 132 millió eurós előleget kapott az év elején, és a költségvetés-kiigazításkor további 200 millió euróra számíthat. Csak az a kérdés, hogy pontosan mikor dönt a kormány a költségvetés kiegészítéséről. Szobotka úgy vélte, a Bechtelnek nincsen oka arra, hogy lassítsa a munkálatokat. Az igazgató azt is kijelentette, az elsőként átadandó 35 kilométeres szakaszon nem vezetnek be autópályadíjat. Ez a szakasz ugyanis kolozsvári terelőútként is értelmezhető, amely lehetővé teszi, hogy a Nagyvárad és Torda közötti átutazóforgalom elkerülje Erdély fővárosát.

Az Evenimentul Zilei írása szerint a pályaépítésen dolgozók szakszervezete korántsem ennyire optimista. Ők továbbra is attól tartanak, hogy a Bechtel 1500 személyt bocsát el a Bihar megyei bisztraterebesi telephelyéről.

Holnap jár le az a határidő is, ameddig a sztrádaépítőnek ki kell építenie a Magyarlónát és Magyarfenest elkerülő terelőutat. A prefektussal és a térség polgármestereivel március 18-án aláírt egyezmény szerint május 15-étől már nem hajthatnak rá a kőszállító kamionok és a nehézgépek a településeken átvezető megyei útra. Bogdan Zgârcitu, a Bechtel szóvivője tegnap nem tudott válaszolni arra a kérdésünkre, hogy a társaság tudja-e tartani az egyezségben vállaltakat.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
Hirdetés