Hirdetés

„Az RMDSZ nem képvisel minket” – interjú Makkai Bencével, a Nem az én nevemben csoport tagjával

Panaszkodtak. Demeter Szabolcs informatikus, Kovács Andrea ügyvéd és Makkai Bence tárgyalt az RMDSZ-vezetőkkel •  Fotó: Facebook/Makkai Bence

Panaszkodtak. Demeter Szabolcs informatikus, Kovács Andrea ügyvéd és Makkai Bence tárgyalt az RMDSZ-vezetőkkel

Fotó: Facebook/Makkai Bence

A napokban Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök fogadta a kolozsvári Nem az én nevemben Facebook-csoport képviselőit, miután a csoport tagjai a közösségi oldalon hevesen bírálták a szövetség által az igazságügyi törvények módosításában játszott szerepet, illetve általában véve az RMDSZ politikáját, és petíciót is indítottak ellene. Lapunknak Makkai Bence reklámgrafikus, a csoport tagja számolt be a találkozóról, illetve arról, konkrétan miért elégedetlenek.

Balogh Levente

2018. július 24., 11:262018. július 24., 11:26

– A napokban fogadta a Facebook-csoport képviselőit az RMDSZ két vezetője. A találkozón azon ügyek vetődtek fel, amelyek a csoport tagjainak körében elégedetlenséget váltottak ki. Kik ennek a csoportnak a tagjai, miért jött létre, mit képvisel? Mi az, amivel civilekként elégedetlenek az RMDSZ jelenlegi irányvonalában?

– A Nem az én nevemben csoport egy laza, önszerveződő csapat és egy gondolkodási keret. A csoport magja Kolozsváron élő és dolgozó személyekből áll, de többen csatlakoztak hozzánk Erdély más részeiről is. A tagok közös jellemzője az elégedetlenség, illetve az, hogy ennek az elégedetlenségnek hangot is adunk. Elégedetlenségünk célpontja az RMDSZ, amelyről úgy véljük, hogy egyáltalán nem vagy csak minimálisan képvisel minket, a romániai magyarokat.

Hirdetés
Idézet
A szövetség azt az érzést kelti bennünk, mintha egy hermetikusan elzárt térben létezne és politizálna, valahol félúton Magyarország és Románia között.

Ez valamelyest magyarázná az RMDSZ nem létező válaszait a romániai problémákra: infrastruktúra, gazdaság, egészségügy, általános – nemcsak a kisebbségi – tanügyi kérdések. Ezek a válaszok akár nem léteznek, akár „csak” nem jönnek át, a végeredmény szempontjából majdnem ugyanazt jelentik: a romániai valóság mintha nem létezne sem az RMDSZ, sem a tömbben élő magyarok számára! A csoport létrejötte egyébként szorosan kötődik a Iordache-bizottság munkájához, akkor alakult, amikor mindannyiunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ részt vesz annak tevékenységében anélkül, hogy a bizottság munkájának tárgyát képező módosításokat a közösség körében tematizálta volna.

Idézet
Ekkor szerveztük első flashmo­bunkat a Majális utcai székház elé, párhuzamosan az Umbrela Anti­corupţie PSD-székház előtti akcióival.

Többen az Umbrela-csoport tagjai is vagyunk, sőt van társunk, aki önkéntesként a Fără penali în funcții publice kezdeményezéshez gyűjt aláírásokat. Egyben kezdeményeztük a Nem az én nevemben petíciót, amit több mint 1100-an írtak alá eddig. Ezt adtunk át Kelemen Hunor szövetségi elnöknek július 12-én a csoport nevében hárman: Kovács Andrea ügyvéd, jómagam és Demeter Szabolcs informatikus, aki egyben a petíció kezdeményezője is.

– Utólag arról írt: a találkozón a sajtózárlatról, etnikai alapú politizálásról, általános elégedetlenségről, percepcióról és az igazságügyi törvények módosításáról is beszélgettek. Mit értenek sajtózárlat alatt?

– A romániai magyar sajtó jelenlegi helyzetére kerestük a megfelelő fogalmat. Arra az aktuális helyzetre, ami senkinek sem kedvez. Kiváltképpen a romániai magyar közösségnek nem.

Idézet
Abból a valós helyzetből indulunk ki, hogy az RMDSZ számára kellemetlen témák ritkán jutnak el a nagyközönségig: mintha óvakodna a sajtó attól, hogy túlságosan kritikus hangnemet üssön meg a „párttal” szemben.

Vannak ugyan adott esetben kritikusabb hangvételű cikkek, vannak témák, amiket különféle portá­lok alaposabban körüljárnak, de ezek mintha nem egy frontot alkotnának, hanem nagyon minuciózusan el lennének szigetelve, hogy az az információ, ami ott lát napvilágot, egyrészt minél kisebb lefedettségre tegyen szert.

A kisebbségpolitikai kérdések mindannyiunk számára fontosak. Közösségünknek szüksége van a változatosságra, érvek nyilvános ütköztetésére. Mindannyiunknak nyert ügye van azzal, ha szabadon beszélhetünk például a magyar közösség nevében vitt politizálásról, a magyar érdekképviselet céljairól, kötelességeiről, felelősségéről vagy akár az intra- és interetnikus kapcsolatok előnyeiről-hátrányairól. Ezeknek értékes hozadéka lenne a civil öntudat kiterjesztése, megerősítése, ami „sajtózárlat” mellett több időt és munkát igényel.

A sajtózárlat kialakulásának oka is van. Bár a szövetség a saját ujja mögé bújik azzal, hogy deklaráltan csak a Maszol.ro van a tulajdonában, mégis a birtokláson kívül sok más módja van annak, hogy a sajtóra nyomást gyakoroljon, és gyakorol is! A közvetlen eredménye ennek a „sajtózárlatnak” az, hogy a szövetség úton-útfélen románozhat, és szekusállamot kiálthat, de ha valaki másként vélekedik a román–magyar hídszerepekről, és nyit más közösségek felé – akár európai értékek mentén – azt egyből lerománozzák, lemagyarárulózzák, a sorosozásról meg Stockholm-szindrómázásról és egyéb szitokfélékről ne is beszéljünk.

Idézet
Az is kérdés, hogy a kialakult helyzetért mekkora a felelőssége az RMDSZ-nek? Hogy ilyen a közhangulat, ennyire éles lett a szakadék a magyarságban, illetve európaiságban hívők között, és ennyire elszabadultak az indulatok a közösségi oldalakon, abban a politikumnak is igencsak nagy felelőssége van.

– Miért vetődött fel az etnikai alapú politizálás kérdése? Az RMDSZ hivatalosan etnikai szervezet, amely egyéb, országos ügyek mellett elsősorban az erdélyi, partiumi, bánsági magyar közösség problémáival, jogköveteléseivel foglalkozik. Ez problematikus?

– Az etnikai politizálást több szempontból is problematikusnak tartjuk. Az etnikum nem feltétlenül egy szerencsés politikai rendszerező elv, ami mentén az emberek, szavazók felsorakozhatnak. Az etnikum, mint például a magyar közösség, felsorakozhat az entitás mögé, de akkor a minket képviselő entitás nem lehet párt, hanem érdekvédelmi szervezet, ami a magyarok specifikus problémáira figyel oda. Ebből kifolyólag az etnikai alapú politizálás olyasmikre adhat választ, hogy beszélhetünk-e magyarul a hivatalnokokkal, vagy sem, van-e kétnyelvű utcanév- vagy helységnévtábla, tanulhatunk-e anyanyelvünkön, és így tovább.

Idézet
A korrupció vagy a lopás viszont pont ugyanúgy korrupció és lopás magyarul mint románul, németül vagy cigányul.

Itt visszacsatolnánk az első kérdésre adott válaszokra, az elégedetlenség elsődleges forrására: az etnikum megléte nem ad választ a szociális, igazságügyi vagy gazdasági kérdésekre. Mi alapján dolgozunk ki egy szociális hálót, vagy mi alapján számoljuk fel a szegregációt? Hogy valaki magyar, vagy sem?

Az etnikai alapú politizálásnak megvan az a veszélye, hogy egy jó politikai kezdeményezést „csak” azért seperjenek le az asztalról, mert az „román” vagy „magyar”. És ezzel az eredménnyel már csak a nacionalista kedélyeket lehet korbácsolni. És nemcsak lehet, hanem teszik is. Az etnikai politizálás kevésbé szerencsés eredménye az is, hogy az RMDSZ deklaráltan – minden magyar nevében fellépő – érdekvédelmi szervezet, viszont működését tekintve politikai párt! Hiányolok innen valami magyarázatot…

– Az igazságügyi törvények módosítása kapcsán milyen álláspontot képviseltek?

– A szövetségnek tartózkodnia kellett volna a Iordache-bizottság munkáitól.

Idézet
Elsősorban azért, mert nincsenek megfelelően felkészült szakpolitikusai – gondoljuk csak Márton Árpád teljesítményére, aki mindannyiunk nevében tevékenykedett a bizottságban.

Aztán, amennyiben a rendkívüli eljárásban módosított jogszabályok a bizottság által elfogadott formában lépnek hatályba, azok mindössze egy szűk körnek és nem a társadalom egészének kedveznek majd.

Az igazságügyi törvények módosításánál rengeteg javaslatot törvénykezdeményezési jogosultsággal nem rendelkező szakmai szervezetek fogalmaztak meg – például a Dana Gârbovan-féle Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR). Az ő javaslataikat a PSD–ALDE szó szerint átvette, ami ugyancsak meglepő, és teljesen idegen a romániai jogalkotási eljárásoktól. Civil törvénykezdeményezések esetén szigorú feltételeknek kell teljesülniük, itt mégis az történt, hogy kihasználva egy konjunktúrát, talán a honatyák hozzá nem értését is, pár bírói szervezet olyan jogszabályt készíttetett magának, amilyet akart. Cserébe támogatták az államelnöki jogkörök megcsonkítását, szakmai síkra terelve a kérdést. A Velencei Bizottság jelentése egyébként aggályosnak is tartja az új szabályokat.

– Mennyire volt komoly fogadókészség az önök által fölvetett problémák megvitatására, álláspontjuk megfontolására?

– Ezzel kapcsolatban várakozó álláspontra helyezkednénk. Egészen addig, ameddig nem látunk valamiféle változást legalább a szövetség kommunikációjában. Viszont a kommunikációtól a romániai valóságba való visszalépésig nagyon hosszú az út. Reméljük, közösségünk nevében is, hogy a magyaroknak sikerül olyan képviselőket kitermelniük maguknak, akik deklaráltan a saját országuknak tekintik Romániát, és azzal foglalkoznak, ami az ország egészének, így a romániai magyaroknak is jó.

Porcsalmi Bálint: a felelősség az RMDSZ-é

Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a Maszol kérdésére a találkozóról azt mondta: az RMDSZ nem zárkózik el a párbeszédtől, bárkit meghallgatnak, aki a székház ajtaján bekopogtat. „Hogy csak egy példát említsek, a Szájkaraté, amit több erdélyi városban is megszerveztünk RMDSZ-es politikusok részvételével, egy mindenki számára nyitott lehetőség és lazább keret, amelyben nyíltan és őszintén beszélünk, sokszor vitázunk, hallatjuk a véleményeket. Jókat és rosszakat egyformán. Persze nincs olyan illúziónk, hogy sikerül mindenki szája íze szerint képviselnünk a közösségi érdekeket. Aki a politikában tevékenykedik, annak nagyon józanul kell ezt látnia. Nekünk fontos, hogy meghalljuk a kritikát, hogy meghallgassunk minden véleményt még akkor is, ha nem értünk azzal egyet. Azt is határozottan mondom, hogy a közösségi felhatalmazásra – amelyet bárhonnan is nézzük, értelmezzük, létezik és legitim – mi mindig felelősen tekintünk” – mutatott rá az ügyvezető elnök.

„Nekünk az igazságszolgáltatási törvények módosításakor is az volt a felelősségünk, hogy helyes döntéseket hozzunk még akkor is, ha ezek nem népszerűek. Véleménye, politikai opciója, dühe mindenkinek lehet – de felelősségünk nekünk van. És ez alól nem szabad kibújnunk. A magyar emberek, támogatóink és kritikusaink egyaránt, a jövőképet, a megoldásokat és a cselekvést is az RMDSZ-től várják ” – nyilatkozta, és hozzátette: mindenféle félretájékoztatás ellenére idővel bebizonyosodik, hogy az RMDSZ a jó döntéseket hozta meg.


4 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés