
Szigligeti Ede mellszobra a róla elnevezett színház épülete előtt
Fotó: Ebihoreanul.ro
Felújítja Szigligeti Ede mellszobrát a nagyváradi önkormányzat. A városban született drámaíró büsztje a Bémer tér korszerűsítését koronázná meg.
2021. május 18., 15:332021. május 18., 15:33
2021. május 18., 16:302021. május 18., 16:30
A nagyváradi önkormányzat városrendezési bizottsága a napokban hagyta jóvá a Szigligeti-szobor restaurálását. A bronzból készült büszt a színház előtt áll, melynek önállóvá vált magyar tagozatát – mely a neves drámaíró nevét viseli – most készül újraegyesíteni a román társulattal Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök. A polgármesteri hivatal közleménye szerint
– erre már kérte is az engedélyt a Bihar megyei műemlékvédelmi alapítvány. Amint ezt megkapják, kiírják a közbeszerzési eljárást az emlékmű és a talapzat restaurálására. A munkálatok során a bronz mellszobor díszkivilágítást is kap.
A mellszobor restaurálása a Bémer tér (Piața Ferdinand) új arculatát „koronázná meg”, a város második főtere ugyanis az elmúlt időszakban teljes felújításon esett át. Ennek során térkőborítást kapott, hogy jobban érvényesüljenek a körülötte lévő műemlék épületek, a színház, illetve a szecessziós paloták. A felújítás után részben a gépkocsiforgalmat is kizárják az egyébként zsúfolt térről.
A Bémer téren egyébként Szigligeti Ede mellszobra mellett egy másik alkotás is található, Mária román királyné szobra. Ezt 2012-ben állíttatta az önkormányzat, hogy a magyar színház névadója mellett a román színház névadójának is emlékjele legyen.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!