
Fotó: Pixabay.com
Elhalasztotta kedden a képviselőház a döntést arról a törvénytervezetről, amely révén megtiltanák a jobbkormányos személygépkocsik közlekedését a romániai közutakon.
2023. február 08., 15:072023. február 08., 15:07
Az alsóház honatyái arra hivatkozva döntöttek a halasztás mellett, hogy még szeretnének dokumentálódni. Ugyanakkor a kormány sem határozott arról, mi lesz az érintett autók forgalomba íratásával, azt is megtiltják-e vagy sem – számolt be a Dcnews.ro portál. A kérdésben a képviselőház a döntéshozó kamara, a szenátuson már átment a még 2021-ben benyújtott tervezet.
A liberális honatyák által kezdeményezett tervezetben többek között azzal indokolják a módosítás szükségességét, hogy a rendőrség statisztikái szerint a romániai közúti balesetek több mint tíz százalékát jobbkormányos gépkocsit vezető sofőrök okozzák. Ha a parlament elfogadja a tervezetet, és az államfő is kihirdeti, az ilyen típusú autót vezető sofőrök 870 és 1160 lej közötti bírságra, illetve 6-8 büntetőpontra számíthatnak.
De a román törvényhozók nem emiatt ódzkodnak a – kivételként a veterán autókra, illetve a haszongépjárművekre, például a kukásautókra nem vonatkozó – törvénymódosítás elfogadásától: a kezdeményezés ugyanis ellentétes lehet az uniós direktívákkal. Az Európai Unió Bírósága például egy hasonló litvániai esetben kimondta: a jobbkormányos autók kitiltása vagy a volán balra költöztetésének kötelezése nem vonja automatikusan maga után, nem garantálja a biztonságosabb közlekedést, miközben az intézkedés révén sérül a szabad közlekedés elve.
A bíróság szerint más módon kell növelni a biztonságot, például a sofőrök szabad látását akadályozó tényezők kiiktatásával – ismertette korábban a Euronews román nyelvű portálja. Eközben Lengyelországban a jobbkormányos gépkocsik forgalomba íratását tiltották be, ám az EU Bírósága szerint az ország ezzel megszegte uniós kötelezettségeit.
A gépjármű-bejegyzési hivatal statisztikáiból az is kiderül, hogy 2018-ban 29 ezer ilyen autót hoztak be, majd 2019-ben több mint 20 ezret – ez volt az utolsó év, amikor még a Brexit előtt magánszemélyek szabadon importálhattak Nagy-Britanniából.
Amint arról korábban beszámoltunk, szakemberek szerint előzéskor életveszélyessé válik a hazai utakon a jobbkormányos gépkocsi. Hiszen egy teljes autószélességnyit kell balra húzni, hogy a sofőr kilásson, miközben Romániában az országutak többsége kétsávos, tehát át kell hajtani a szemközti sávra.

Szörnyű baleset hívta fel újfent a figyelmet a jobb kormányos gépkocsik közveszélyességére. Bár a rendőrség megtiltaná, hogy továbbra is forgalomba lehessen íratni ilyen autót Romániában, az uniós előírások miatt ezt nem tehetik meg.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!