Hirdetés

Babucs Zoltán hadtörténész: történelemhamisítási, elrománosítási szándék áll az úzvölgyi temetőbővítés mögött

Hétfőn is munkások dolgoztak a temető „nemzetközivé” tételén •  Fotó: Pinti Attila

Hétfőn is munkások dolgoztak a temető „nemzetközivé” tételén

Fotó: Pinti Attila

Babucs Zoltán hadtörténész szerint az úzvölgyi katonai temető kibővítése rendkívül súlyos mértékben sérti a hadisírokról szóló magyar–román államközi megállapodást.

Krónika

2019. május 07., 18:332019. május 07., 18:33

A dokumentum ugyanis világosan kimondja, hogy „a szerződő felek kölcsönösen biztosítják a Magyar Köztársaság területén található román hadisírok és háborús emlékművek, illetve a Románia területén található magyar hadisírok és háborús emlékművek megőrzését és a háborús elesettek örök nyugalomhoz való jogát, beleértve azt is, hogy nem engedik meg a hadisírok és a háborús emlékművek közvetlen közelében olyan építmények és létesítmények elhelyezését, amelyek nem egyeztethetők össze az adott hely méltóságával.”

korábban írtuk

Úzvölgyi katonatemető: felrúgták az államközi egyezményt
Úzvölgyi katonatemető: felrúgták az államközi egyezményt

Hiába szabályozza államközi egyezmény a romániai magyar és a magyarországi román hadisírok jogi helyzetét, a dormánfalvi önkormányzat erre fittyet hányt. A birtokunkba jutott 1917-es térkép bizonyítja, hogy a dormánfalviak a 10. honvéd gyalogezred I. számú temetőjének sorai fölé állították a betonkereszteket.

Hirdetés

A magyarországi hadtörténész a Krónikának elmondta, úgy tűnik, ez cseppet sem zavarja a román felet, de ezen szerinte nincs mit csodálkozni, hiszen amióta román impérium van Erdélyben, szinte minden magyar településre jutott egy-egy ortodox templom, kolostor, avagy valamilyen dáko-román mementó, hogy ezzel is igazolják, az idők kezdetétől övék volt ez a föld.

„Ha Dormánfalva román katonai temetőt akar létrehozni, akkor előbb keressen olyan sírokat, amelyekben valóban román katonák nyugszanak, hozzák rendbe azokat és ott emeljenek emlékművet, ne pedig a mi hősi temetőnk elé.

Idézet
Vélelmezem, ez is az erdélyi magyarság elnyomásának egy újabb eszköze, elegendő, ha a szőnyeg alá söpört székely autonómiaigényre, a székelyzászló-perekre és bírságokra, avagy Beke Istvánék igaztalan meghurcolására utalok”

– fogalmazott Babucs Zoltán.

Az úzvölgyi első világháborús katonai temető korabeli (1917-es) térképe, részlet Galéria

Az úzvölgyi első világháborús katonai temető korabeli (1917-es) térképe, részlet

Hozzátette: az 1917-ben létrejött úzvölgyi hősi temetőben osztrák–magyar, német és orosz katonák, valamint második világháborús székely határőrök nyugszanak, román pedig egy sem. Mint mondta, nemcsak az erdélyi, de az anyaországi magyarság számára is a magyar katonai hősiesség és áldozatvállalás szimbólumát jelenti a Hargita megyei sírkert, s a magyarok nemzeti érzéseit gyalázták meg azzal, hogy történelemhamisítási szándékkal megpróbálják elrománosítani ezt a hősi temetőt.

„A külügyi és a honvédelmi tárcának is tiltakoznia kell, nem söpörhetjük a szőnyeg alá. Mert ha most nem történik semmi, pár év múlva már a román történelemtankönyvek is az úzvölgyi román hősi sírokról fognak ódákat zengeni” – vélekedett lapunknak Babucs Zoltán.

korábban írtuk

Úzvölgyi katonatemető: Szijjártó Péter a román külügyminiszter közbenjárását kérte
Úzvölgyi katonatemető: Szijjártó Péter a román külügyminiszter közbenjárását kérte

Teodor Meleşcanu román külügyminiszter közbenjárását kérte az úzvölgyi katonatemető ügyében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Hirdetés
Hirdetés