Hirdetés

Baba Novac ismét „magyartalan”

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Ismeretlen tettesek ismét eltávolították a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatáról az „unguri" (magyarok) szót, miután az önkormányzat alig néhány hete helyezte vissza a magyarellenes feliratot.

Krónika

2014. február 06., 20:052014. február 06., 20:05

2014. február 06., 20:062014. február 06., 20:06

Mint ismeretes, a feliratot legutóbb október elején rongálták meg, a kolozsvári rendőrség akkor minősített lopás gyanújával indított eljárást a Baba Novac-szobor feliratának „megcsonkítása\" miatt, a tetteseket viszont azóta sem sikerült azonosítani.

A hatóságok ugyanakkor a kihágás óta fokozottabban figyelik a szobor környékét. Ha a tetteseket sikerül azonosítani, és bűnösnek találják őket, súlyos bírságot, de akár hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.

Adriana Simona Vornicu, a megyei rendőrség szóvivője korábban a Krónikának elmondta: műemlékgyalázásról nincs szó, hiszen a szoborhoz nem nyúltak, csupán betűk hiányoznak a talapzatról.

A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én (Baba Novac – căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601)\".

A Baba Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!

A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Gazdasági és turisztikai érdek: folytatják A király útja építését

Az időjárási körülmények javulásával a munkagépek ismét dolgoznak A király útja építésén, a Marospetres községtől a Hunyad megyei határig tartó szakaszon.

Gazdasági és turisztikai érdek: folytatják A király útja építését
2026. március 18., szerda

Lazán áthajt a piroson? Indul a kamerás bírságosztás

Havonta 20 ezerszer hajtottak át a piroson felelőtlen sofőrök egyetlen városban a közúti kamerák felvételei szerint, amelyek eddig csak „figyeltek”, mostantól azonban élesben is bevetik őket a bírságosztó e-Sigur rendszer beüzemelésével.

Lazán áthajt a piroson? Indul a kamerás bírságosztás
2026. március 18., szerda

Kulturális és művészeti központ lesz az egykori Ceaușescu-villa

Alfred Simonis megyei tanácselnök közölte: elrendelte a Temesvár belvárosában található ingatlan kisajátítását és az Intercenter vállalat felszámolását.

Kulturális és művészeti központ lesz az egykori Ceaușescu-villa
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
2026. március 17., kedd

Telefonos csalás Gyulafehérváron: egy kattintás, és eltűnt 90 ezer lej

Az országos adóhatóság (ANAF) nevében tévesztette meg telefonon egy gyulafehérvári cég képviselőjét egy csaló, aki közel 90 ezer lejt emelt le a vállalkozás számlájáról.

Telefonos csalás Gyulafehérváron: egy kattintás, és eltűnt 90 ezer lej
2026. március 17., kedd

Szilágycsehi versenyfutás az idővel: kármentés és remény a református templom tornyának összeomlása után

Sokk, csend és por – ezekkel a szavakkal lehetne leírni azt a pillanatot, amikor hat héttel ezelőtt leomlott a szilágycsehi református templom tornya. A helyszínen jelenleg nemcsak romeltakarítás zajlik, hanem az újjáépítés alapjainak megteremtése is.

Szilágycsehi versenyfutás az idővel: kármentés és remény a református templom tornyának összeomlása után
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári egyetemen

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen – jelentette be a felsőoktatási intézmény Magyar Filozófiai Tanszéke.

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári egyetemen
2026. március 17., kedd

A válaszadók elsöprő többsége támogatja a szerencsejátékok betiltását a partiumi megyeszékhelyen

Az aradi önkormányzat által indított online felmérés eredményei egyértelmű társadalmi állásfoglalást jeleznek: a válaszadók közel nyolcvan százaléka támogatja a szerencsejátékok betiltását a város területén, kivéve a lottózókat és a sportfogadó irodákat.

A válaszadók elsöprő többsége támogatja a szerencsejátékok betiltását a partiumi megyeszékhelyen
2026. március 17., kedd

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Hirdetés
Hirdetés