„A demográfia alakítja a történelmet” – Adrian Cioroianu: az állam még adós egy, a kisebbség számára is vonzó országprojekttel

Ez leginkább a politikai életben tapasztalható „türelmetlenségen” látszik, ahol majdnem senki nem akar két-három-négy évnél tovább tervezni. Az utóbbi száz évben a demokratikus kormányok többsége hasonlóképpen viselkedett. Kivételt ez alól csak a kommunisták képeztek, csakhogy az ők hosszú távú tervei csődnek, homokváraknak bizonyultak. Másrészt nekem úgy tűnik, hogy Románia több szempontból is a XX. század nyertesei között volt, a modernizációtól kezdve egészen a határok alakulásáig. Ami az utóbbi száz évet illeti, Románia ma jóval egységesebb, mint 1920-ban volt. De maradt egy nagy probléma: az egy évszázaddal ezelőtti Romániához képest a mai ország egy reális demográfiai dilemma előtt áll: a születések száma alacsony, a külföldre távozók száma viszont nagy, s ez a gond minden régiót érint, mindegyik etnikum létszáma csökken. Tisztában vagyok azzal, hogy a demográfiai válság egész Európa problémája, beleértve Románia szomszédait is, de úgy gondolom, ez teszi a leginkább sebezhetővé az országot.

– Ha már sebezhetőséget említett: mennyire egységes ország Románia a történelmi régióit összekötő autópályák nélkül?

– Nézze, én tanárként és értelmiségiként a politikai (és geopolitikai) realizmus híve vagyok, így azt gondolom, hogy ami Romániát száz évvel ezelőtt egységes állammá tette, az egy demográfiai realitás volt, amelyet csak megerősített a nemzetiségek politikai súlya, amely meghatározó volt akkortájt. Közép- és hosszú távon a demográfia alakítja a történelmet, így azt gondolom, hogy Erdély az 1914–1918-as világháború nélkül is Romániához csatlakozott, közeledett volna. Ami pedig az infrastruktúrát illeti, Románia lemaradása egyértelmű, de ugyancsak a realizmus jegyében azt mondanám, hogy még nem voltak megfelelő nyomás alá helyezve a kormányok. Ne feledje, hogy húsz évvel ezelőtt egy miniszter azt mondta, Romániának nincs szüksége autópályákra, s az a tárcavezető később két mandátumon keresztül az államfői pozíciót is betöltötte. Mostanság valamennyire változott a helyzet, lásd a civil szervezetek akcióit a Iași-t és Marosvásárhelyt összekötő autópálya megépítéséért. Minél nagyobb lesz a társadalmi nyomás, annál inkább valószínűsíthető a kormányok részéről az odafigyelés és a „szorgoskodás” az infrastruktúrát illetően is.

– A mitológia mennyire van jelen Románia történelmében? Érezhető-e még a Ceaușescu-féle nacionálkommunizmus hatása a tankönyvekben?

– A történelemtankönyvek között vannak jobbak, s gyengébbek, tartalmasabbak és vékonyak, de azt nem gondolom, hogy a Ceaușescu-féle nacionalizmus hatását tapasztalhatnánk rajtuk. Azt sem mondanám, hogy Románia történelme ma mitologizáltabb, mint másoké. Igaz, hogy több európai államban – Magyarországot és Romániát is beleértve – egy új konzervativizmus jelent meg a politikában, a közbeszédben, olykor nacionalista felhangokkal, de a mai Románia mindenképpen jobb, mint a húsz-harminc évvel ezelőtti. Mindegyik román történelmi tartományban vannak olyan fiatal vagy kevésbé fiatal történészek, akik oktató munkájuk során demitologizáltak ott, ahol erre szükség volt, s általánosan kiegyensúlyozták a diskurzust. Nekem úgy tűnik, hogy a mai román történetírás egyértelműen korszerűbb, depolitizáltabb, objektívebb és jobban megírt, mint a három, öt vagy hét évtizeddel ezelőtti.

– Sok erdélyi magyar úgy érzi, hogy provokatív módon kapnak kiemelt hangsúlyt azok a történelmi események, amelyekből a magyarok vesztesként kerültek ki. Olykor úgy érezhetjük, hogy a történelem tálalásakor a magyaraellenes él a döntő.

– Egyértelműen elítélendő minden magyar-ellenes hangsúly a közbeszédben, beleértve a történelmi jellegű diskurzust. Teljesen természetes, hogy a romániai magyarokat zavarja, amikor a románok ünnepei provokatív hangsúlyt kapnak, éppen ezért a román többség felelőssége, hogy megfelelővé, s amennyiben lehet, befogadóvá tegye az összes történelmi ünnepséget. Ahogyan az is természetes, hogy bizonyos erdélyi régiókban élő románokat is zavar, ha a magyarok ünneplései provokatív jellegűek, vagy románellenes élük van. Alapvetően hasonló az érzékenységünk, mivel mindegyikünk többségi vagy kisebbségi bizonyos helyzetekben. Mindenkinek kötelessége, hogy legyen figyelmes és empatikus a másik fél érzékenysége iránt. Nem várhatod el egy magyartól, hogy mindenáron vidám legyen december elsején, amely egy fontos nap a románok számára, de éppen a románság köréből hallani olyan véleményeket, miszerint a jövőben egy másik napot kellene nemzeti ünnepnek választani.

Ugyanakkor a többségieknek és a kisebbségieknek egyaránt elegánsan és hatékonyan lojálisoknak kell lenniük a közjó érdekében.

– Mikor érkezik el az ideje egy magyar és román történészek által közösen írt történelemtankönyvnek?

– Ideális helyzetben a románok és magyarok kölcsönösen üdvözölnék egymást március 15-én és december elsején. De egyelőre még nem vagyunk ideális helyzetben, így aztán az a fontos, hogy holnaptól legyünk együttérzőbbek, megengedőbbek, figyeljünk jobban oda egymásra. Úgy gondolom, hogy egy közös tankönyv tökéletesen megvalósítható, mindkét részről megvannak az erre alkalmas történészek, a különböző értelmezések egymás mellett is megállnák a helyüket. Csakhogy egy közös történelemtankönyv nemcsak a történészeken múlik, politikai támogatás is kell egy ilyen projekthez úgy, ahogyan francia–német vonalon történt. Szerintem Románia és Magyarország kapcsolatainak alakulása jórészt az Európai Unió állapotán is múlik, s ennek kihatása lesz az erdélyi kisebbség-többség viszonyra is. Ha az EU egy működő projektnek bizonyul, közös történelemtankönyvünk is lesz. S kiderül majd, hogy ettől nem szakad ránk az ég.