
Kiáll a több évszázados szimbólumok változatlan alkalmazása mellett az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, mely a Székelyudvarhely címerét ért „nemtelen támadás” és annak visszhangja kapcsán fogalmazta meg állásfoglását.
2022. február 07., 16:442022. február 07., 16:44
„A szervezet elképesztőnek tartja, ami ma Romániában megtörténhet, hogy szó szerint az utcáról támadásokat lehet intézni tudományosan megalapozott, hivatalosan elfogadott jelképek ellen” – olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. Ebben az egyesület elnöke, Szekeres Attila István, a címertudományok doktora kifejti: a címerek jellemzője az állandósult használat, minél régebbi egy címer, annál értékesebb.
A szakértő ugyanakkor keserűen állapítja meg, hogy Kolozsvár városa hat és fél évszázados címerrel büszkélkedhetne, ám az 1990-es években az akkori városvezetés lecserélte azt egy, a címertan szabályait be nem tartó furcsa jelképre, és bár megtörtént a politikai változás a város vezetésében, még most sem igyekszik visszaállítani történelmi címerét.
A közlemény emlékeztet, hogy Székelyudvarhely címerének ügyét a legfőbb ügyészség vizsgálja, mivel egy állatvédő egyesület feljelentette, arra hivatkozva, hogy a jelkép állatkínzásra bujt fel.
A székelyföldi város címerét tavaly fogadta el a kormány, a karddal átszúrt szív az áldozathozatal jelképe, a medvefej a bátorságé, ezek a jelképek több mint fél évezredesek, és Székelyudvarhely címerében, pecsétjében való használatuk több mint három évszázados, mutat rá Szekeres.
a Hargita megyei címervizsgáló bizottság, a bukaresti övezeti heraldikai bizottság és a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága kedvezően véleményezte, majd a közigazgatási minisztérium terjesztette fel kormányhatározatra, de a parlament Törvényhozói Tanácsa is rábólintott.
„Szeretnénk tudatosítani, mint ahogyan az utcáról betévedt ember nem írhatja elő a sebészorvosnak, hogy a páciens veséjét műtse meg a mája helyett, úgy a heraldikában sem kellene az útszélről bekiabálni. A címertudományt hagyják a címertudósokra!” – összegez Szekeres Attila István.

A román kormány tagjait és több állami intézmény képviselőit is vizsgálja a bukaresti főügyészség Székelyudvarhely címere miatt, amely egy állatvédő szervezet feljelentése szerint állatkínzásra buzdít.

Szekeres Attila István heraldikus szomorúnak tartja, hogy olyanok kötnek bele Székelyudvarhely címerébe, akiknek semmi közük hozzá.

Vizsgálatot indított a bukaresti legfőbb ügyészség Székelyudvarhelyi friss címere, mégpedig az azon megjelenő átszúrt medvefej ügyében – jelentette be csütörtökön Gálfi Árpád, a székely anyaváros polgármestere.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!