A rektor elmondta: ez azt jelenti, hogy az egyetemnek joga lesz többek között államvizsgát szervezni, saját oklevelet kiállítani, ugyanakkor lehetőséget teremt a nemzetközi pályázatokon, valamint az európai uniós programokon való teljes jogú részvételre. „Az intézmény bebizonyította: teljesíteni tudja az akkreditációhoz szükséges feltételeket, ezért bízzunk abban, hogy mivel megfelelünk a három igényelt szak akkreditációjának is, ősszel sikeresen bírálják el az intézmény erre vonatkozó kérelmét” – mondta a professzor.
Mint ismeretes, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége 2007 decemberében hat szak akkreditációs kérelmét nyújtotta be a felsőoktatási minőségbiztosítással foglalkozó országos hatósághoz (ARACIS): román nyelv és irodalom–angol nyelv és irodalom, agrár- és élelmiszeripari gazdaság, könyvelés és gazdálkodási informatika, szociológia (Csíkszereda), informatika, pedagógia (Marosvásárhely). 2008. február 28-án hozott döntésével az ARACIS jóváhagyta az informatika szak akkreditációs kérelmét. Így a Marosvásárhelyen működő informatika szak lett a Sapientia első akkreditált képzése. Ezt követtte március 20-án a Csíkszeredában működő román nyelv és irodalom–angol nyelv és irodalom, valamint április 17–én a szociológia szak akkreditálása.
Az egyetem saját statisztikájából az derül ki, hogy 2005–2007 között összesen 759-en jelentkeztek államvizsgára. 99 százalékuk sikeresen diplomát szerzett, 88 százalékuk elhelyezkedett, továbbá 75 százalék talált a szakmájában állást. A végzettek 80 százaléka Romániában dolgozik. A továbbtanulást 19 százalék választotta.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.