Hirdetés

Az önkormányzatok segítségét kéri a Szatmár Megyei Tanács

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A helyi önkormányzatokat is bevonná útrehabilitációs programjába a Szatmár Megyei Tanács. Nagy Szabolcs sajtóreferens közölte: a partiumi megye területén majdnem 800 kilométernyi megyei rangú út felújítását a megye vezetése nem tudja maradéktalanul felvállalni. „Négy zónára osztottuk fel a megyét, és terveink szerint a négy régió központjában Avasfelsőfalun, Tasnádon, Nagykárolyban és Szatmárnémetiben rendszeresen találkozunk az illető régiók polgármestereivel. Az eddigi megbeszéléseken többségük a megyei rangú utak állapotára panaszkodott” – részletezte Nagy Szabolcs.

Végh Balázs

2009. február 04., 07:172009. február 04., 07:17

A megyei önkormányzat sajtóreferense elmondta, az egyeztetések során az a döntés született, hogy az útkarbantartás könnyítése érdekében át kell minősíteni a meglévő útszakaszokat. A tervek szerint a polgármesteri hivatalok ajánlása szerint a most még megyei minősítésű utak egy része alacsonyabb besorolást kapna. „A községivé minősített közutakra könnyebben pályázhatnak a községi tanácsok, és azokat esetlegesen helyi forrásokból is javíthatják. Megyei költségvetésből nehezebben finanszírozhatók ezek a munkálatok” – magyarázta Nagy Szabolcs.

Indul a tej-kifli akció

A Szatmár Megyei Tanács úgy döntött, átutalja a helyi önkormányzatoknak az iskolások tej-kifli programjára szánt kormánypénzeket. „A polgármesterekkel egyeztetve az a döntés született, hogy minden község saját maga ír ki versenytárgyalást a szolgáltatás elvégzésére” – nyilatkozta a Krónikának Nagy Szabolcs sajtóreferens. A szóvivő szerint a tanács nem tudja minden félreeső településen folyamatosan ellenőrizni, hogy a kiutalt szállítmányok maradéktalanul célba érjenek. Az utóbbi időben felmerült problémákat ezért ezzel az intézkedéssel szeretné áthidalni, így a helyi vállalkozókon is tudna segíteni, és az ellenőrzés a polgármesteri hivatalok felelőssége lenne.

Mint mondta, számos út mentén hiányoznak a közlekedési táblák, az útburkolati jelzések nincsenek felfestve, és a tavaly elkészített mintegy 180 kilométernyi útszakasz melletti árkokat is fel kell tölteni, mert fokozottan balesetveszélyesek. „A községünket Nagykárollyal összekötő utat már többször szerették volna megyeivé minősíteni, de nem egyeztünk bele – közölte Mosdóczi Wilhelm, Kaplony polgármestere. – A helyi tanács minden évben próbál elkülöníteni valamennyi pénzt az utak karbantartására, és abból jobb esetben a kátyúkat tudjuk eltüntetni. Ha megyeivé minősítették volna a szóban forgó utat, nem valószínű, hogy sokszor jöttek volna javítani, hiszen eléggé távol esik a főútvonalaktól.”

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés