2008. június 24., 00:002008. június 24., 00:00
„Hittem, hogy az eszem kell nekik, az ötleteim, nem pedig csupán növelni akarják listájuk népszerűségi mutatóját az én nevemmel” – írja levelében, amely szerint frakciótársai az alakuló ülés előtt arról győzködték, mondjon le, mert túl elfoglalt. Értesülésünk szerint Vátának az üléssel egy időben egy filmforgatáson kellett részt vennie, ezért nem lehetett jelen a találkozón.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke a Krónikának elmondta: nem igaz, hogy visszaléptették, Váta önszántából írta meg lemondását. “Fontos volt, hogy a teljes frakció ott legyen az alakuló ülésen, mert 9 tagú felállásban nem lehet lazsálni” – mondta Bálint, aki közlése szerint annyit kért Vátától, legyen jelen, és mivel ezt nem tudta teljesíteni, megírta lemondását. „Nem volt olyan forgatókönyv, hogy visszaléptetjük, hisz jelöltlistánkat olyan személyek alkották, akik jó megítélésnek örvendenek. Sajnálom a történteket, hisz jó véleménnyel voltunk róla, megértettük, hogy a kampányban nem tud aktívan részt venni, de most élesben megy minden, és a frakciódöntéseket támogatni kell” – szögezte le Bálint.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.