2009. szeptember 09., 13:432009. szeptember 09., 13:43
„A mi szempontunkból vannak olyan helyzetek, amikor nem alkudhatunk: ez a kisebbségi kultúra és az anyanyelvi oktatás” - fogalmazott Szabó Ödön. Megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy Bihar megyében léteznek olyan pártok, akik mindössze a többség és kisebbség jobb együttműködésének látszatát akarják megteremteni. Teszik ezt annak ellenére, hogy korábban mindegyik politikai szervezet egyetértett a kisebbségi törvény tervezetének azon paragrafusaival, melyek szerint a kulturális és oktatási intézmények vezetéséről irányításáról az érintett közösség döntsön.
Szabó Ödön szerint a Szociáldemokrata Párt irányításával a tanfelügyelőség két iskolaigazgatót, két igazgatóhelyettest és egy a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelőt menesztett. „Az utolsó csepp Gáspár Juditnak, a telegdi iskola igazgatóhelyettesének leváltása volt – mondta az ügyvezető elnök – helyébe a PSD egy tanácsosát nevezték ki.”
A Bihar megyei RMDSZ szeptember 11-én a megyei tanfelügyelőség előtt szervez tüntetést. A szervezet ugyanakkor felkéri az RMDSZ vezetését, hogy az elnökválasztásokon semmiképp ne támogassák a PSD jelöltjét, Mircea Geoanat.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.