2010. április 09., 09:032010. április 09., 09:03
Elsőként Cătălin Avramescu, az államelnöki hivatal államtanácsosa szólalt fel, ám a javasolt téma helyett inkább a választási rendszer reformjának szükségességét ecsetelte, valamint azt, milyen lenne az élet az RMDSZ nélkül. Avramescu szerint nincs szükség külön etnikai pártokra, a romániai magyaroknak a politikai ideológiák alapján a román pártokba kellene betagolódniuk, és ezeknek magyar platformokat kellene létrehozzniuk.
Antal Árpád polgármester előadásában emlékeztetett, hogy Romániában erős a regionális identitás, a régióknak még sincs jogi szerepük. Mint mondta, a multikulturalitás költséges, sokba kerül, ha egy településen több nemzet él a saját intézményeivel. Sepsiszentgyörgyön két színház működik, magyar és román, a hasonló nagyságú városokban általában csak egy van.
A Székelyföldön kisebbségben élő románok számára is rendkívül fontos lenne a kulturális autonómia, hiszen az szavatolná, hogy a magyar többségű városvezetés a megkérdezésük nélkül ne dönthessen az intézményeikről, ezért azok a politikusok, akik a parlamentben a kisebbségi törvényt ellenzik, a székelyföldi románság érdekei ellen cselekednek.
A teremben többségben a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi intézményvezetői foglaltak helyet, az első felszólaló Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita megyei Európai Tanulmányi Központ vezetője hosszasan sorolta sérelmeiket, hogy a magyarok vezette intézményekben nem alkalmaznak románokat, nincsenek román alpolgármesterek.
Hasztalan volt a rendezvény egyik kezdeményezőjének, Dan Manolăchescu újságírónak többszöri felhívása, hogy inkább a közös dolgokat, a találkozási pontokat kellene megkeresni. Manolăchescu szerint a térségben az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a magyarok és a románok is kisebbségként viselkednek, saját identitásukat védik, emiatt nem szánnak időt a multikulturalitásra, a régiónak nincs egyetlen nagy multikulturális projektje sem. „El kell kezdeni a párbeszédet, hogy legalább a gyerekeinknek legyenek közös dolgaik” – szögezte lesz Manolăchescu.
Az utcanév-változtatás nem kerül semmibe az önkormányzatnak – nyilatkozta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Amint arról már beszámoltunk, az elöljáró több mint húsz utca nevének a módosítását javasolja, a kommunista csengésű nevek helyett a régieket vagy magyar személyiségek nevét ajánlja.
Antal Árpád elmondta, jelenleg zajlik a közmeghallgatás, a módosításokat négy tervezetben terjesztik a tanács elé. A változás közel kilencezer sepsiszentgyörgyit érint, de csak a személyazonossági igazolványukat kell kicseréljék, mert a jogosítványban, az útlevélben, a telekkönyvben nem szerepel a lakcím. A személyazonosságit az önkormányzat ingyen kicseréli, így az nem hoz ugyan bevételt, de kiadást sem jelent a városnak, magyarázta a polgármester.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.