Hirdetés

Az 1970-es árvízre emlékeztek

Több helyszínen is emlékeztek a hét végén Szatmár megyében az 1970. május 14-i Szamos-áradásra. Szatmárudvariban emlékplakettet avattak, Szatmárnémetiben pedig megkoszorúzták a Május 14. lakónegyedbeli emlékoszlopot, amely talapzatán jelzi: 40 évvel ezelőtt 174 centiméter magas volt a vízállás. A városháza előcsarnokában fotókiállítást nyitottak, a tanácsteremben pedig archív felvételekből összeállított dokumentumfilmet vetítettek le.

Végh Balázs

2010. május 17., 09:292010. május 17., 09:29

Ilyés Gyula polgármester beszédében elmondta, tinédzserként élte meg az árvíz pusztítását, de még elevenen élnek benne a képek. A ’70-es árvíz a várost minden addiginál súlyosabban érintő természeti csapás volt, de ez volt az az időszak is, amikor a lakosok összefogtak, és példátlan önzetlenséggel segítettek egymásnak, tette hozzá. A megnyitón jelen volt Neculae Bucur nyugalmazott ezredes, aki annak idején a polgári védelem parancsnoka volt, illetve Alexe Rus, aki a vízügyi hatóságot irányította. Utóbbi elmondta, bár állandóan figyelték a vízszintet nem az ő feladatuk volt a lakosság figyelmeztetése, és az evakuálás.

„Tíz napig szinte semmit sem aludtunk, és nem is ettünk. Folyamatosan menekítettük az embereket. Feltörtük a Kossuth-kert csónakházának kapuját, és az így szerzett bárkákkal szállítottuk az embereket. Ha akkor a megyei és városi vezetés komolyan veszi a munkáját, kevesebb ember halt volna meg, és az anyagi kár is kisebb lett volna” – vélte Kasier Ernő budapesti lakos, aki annak idején a megyeházán dolgozott, és részt vett a mentésben.

A 40 évvel ezelőtti szatmári árvízben 56 személy vesztette életét, az adatokat sokáig titkolta a kommunista rezsim. 1970. május 13-án és 14-én Szatmár megye 30 százalékát lepte el az ár, 19 település teljesen víz alá került, 34-et részlegesen érintett az árvíz, amely összesen 23 066 házat öntött el. Ebből 3557-et rombolt le (2200-at Szatmárnémetiben), továbbá 177 233 hektárnyi termőföld került víz alá. A Szamoson azokban a napokban 3400 köbméter víz folyt le másodpercenként.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés