
Fotó: Pixabay.com
Az Európai Bizottság (EB) 34,27 millió eurós támogatással járul hozzá az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedések költségeihez – közölte pénteken Petre Daea mezőgazdasági miniszter.
2018. december 07., 11:542018. december 07., 11:54
A tárcavezető szerint a romániai hatóságok által 2018 júniusa óta hozott sürgősségi intézkedések összesen mintegy 45,705 millió eurós költséggel jártak. Az EB által megítélt 34 278 750 eurós támogatás az összeg 75 százalékát teszi ki – számolt be az Agerpres.
Az afrikai sertéspestis 2017 júliusában tűnt fel először Romániában, Szatmár megyében, idén azonban az ország két régiójában, az északnyugatiban és a délkeletiben is nagyon elterjedt.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) legutóbbi jelentése szerint tizennyolc megye 294 településén 1124 afrikaisertéspestis-gócot tartanak nyilván.
Továbbra is Tulcea megyében van a legtöbb, 570 fertőzési góc, Ialomiţa megyében 125, Brăila megyében 117, Călăraşi megyében 100, Konstanca megyében 88 helyen ütötte fel a fejét a betegség.
Az ANSVSA felhívja a figyelmet, hogy a sertéspestissel való fertőzés gyanúját azonnal jelenteni kell, az állatokat pedig meg kell semmisíteni.
Az afrikai sertéspestis az emberre nem ártalmas, ám a megfertőződött állatok kivétel nélkül elpusztulnak. A betegséget nem lehet kezelni, és nem létezik védőoltás sem ellene, csak a szigorú állategészségügyi előírások betartatásával lehet elejét lehet venni a kór terjedésének.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!