
Fotó: Tőkés László sajtóirodája
Az elvándorlás ellen emelt szót hétfőn kibocsátott ó- és újévi üzenetében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
2022. január 10., 15:382022. január 10., 15:38
2022. január 10., 15:412022. január 10., 15:41
Amint a lelkész-politikus emlékeztetett rá: idén Romániában népszámlálást tartanak és várhatóan Erdély magyarsága is „híjával találtatik”. A volt püspök az ország vezetőinek rótta fel, hogy Románia népe immár évtizedek óta a „lábával szavaz és hanyatt-homlok hagyja oda hazáját”. Megemlítette: jelenleg 3,6-4 millió romániai vendégmunkás dolgozik idegen országban. A migránsokat kibocsátó államok sorában Szíria után Románia következik és az elvándorlók jelentős hányada magyar.
Mit ér a szabadság, hogyha a gyökereinktől való elszakadáshoz, az itthon maradó szeretteink magára hagyásához, erdélyi magyar önazonosságunk megtagadásához, falvaink és városaink elnéptelenedéséhez vezet? És kinek, minek alapítottunk iskolát, egyetemet, építettünk templomot, és szerezzük vissza épületeinket és intézményeinket, hogyha lakóik a messze idegenbe vagy a jobb létet kínáló Kis-Magyarországra vándorolnak?” – idézte Tőkés László levelét az MTI.
Az EMNT elnöke úgy véli: az a kérdés merül fel, hogy európai migránsok vagy erdélyi magyarok legyünk.
„Nekünk létkérdés, hogy ne jussunk az elfogyott szászok és svábok sorsára. (...) Egyházainknak és polgári társadalmunknak, családjainknak, mindannyiunknak és egész nemzeti közösségünknek nemes feladata és szent kötelessége, hogy az itthon lévőket itthon tartsa, az eltávozottakat pedig hazahívja. Gyermekeink, ifjúságunk szülőföldünkön való megtartása kiemelt hivatása a felnőtt társadalomnak. Civil társadalmunknak, politikai képviseleteinknek és önkormányzatainknak pedig kiváltképpeni felelősségük, hogy megfelelő politikai, gazdasági és létkörülmények kialakításával segítsék elő népünk Erdély földjén való megmaradását” – áll Tőkés László üzenetében.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!