
Erősödő sovinizmus. Zala György monumentális alkotását az elmúlt években többször is megrongálták.
Az aradi Szabadság-szobor megsemmisítését, vagy Magyarországra költöztetését követeli egy a helyi sajtóban közzétett közleményben a szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal Párt (Partidul Noua Dreaptă) helyi szervezete.
2019. március 12., 20:042019. március 12., 20:04
2019. március 12., 22:502019. március 12., 22:50
A PND hétfői közleményében az aradiakra nézve sértőnek ítélte a 13 aradi vértanú emlékére állított szoborcsoportot. Szerinte a tábornokok 40 ezer erdélyi román meggyilkolásáért felelősek. A párt úgy vélte: „a gyilkosokat idéző március 15. és október 6.” nem lehetnek reprezentatív napok Arad számára.
– áll a párt közleményében. A párt ugyanakkor felszólította Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét, hogy számoljon be a helyi önkormányzat magyar rendezvényekre juttatott támogatásairól.
Bognár Levente RMDSZ-es alpolgármester az Aradihirek.ro helyi portálnak kedden elmondta, a PND-nek nincsen tömegbázisa a városban, de az efféle közlemények meg tudják mérgezni a város hangulatát. Az alpolgármester úgy vélte: a közelgő nemzeti ünnep, a választások, valamint az 1848-1849-es forradalom vérbe fojtásának a 170 évfordulója miatt erősödtek fel a magyarellenes hangok.
Az aradi Szabadság-szobor a 19. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf tervei alapján – a szobrászművész időközben bekövetkezett halála miatt – Zala György készített el.
Hetvenkilenc év után 2004-ben sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet – a román-magyar kormányközi egyezmény alapján – a megbékélés parkjává alakították. A visszaállított szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
2 hozzászólás