Háromszék első erdei kerékpárútja a Honvédkúttól indul a Baróti – hegység irányába, a Vadas- tetőn kétfelé válik, és Kőröspatak, valamint Középajta irányába folytatódik. Albert Zoltán, az egyesület munkatársa szerint a sárga jelzésű út közepes nehézségű. Mint mondta, ezt azért jelölték ki régi sílécekkel, mert a vasból készült jelzéseket ellophatják, a fajelzéseket pedig eltüzelhetik.
Tegnap Sepsiszentgyörgyön szórólapokon, plakátokon népszerűsítették a kerékpárt. Kedden a tanulók házában ügyességi bicikliversenyt szerveznek, Kézdivásárhelyen pedig kerékpáros felvonulásra kerül sor. Szerdán a közlekedési rendőrök és diákok autókat állítanak meg, a sofőröket biciklizésre buzdítják. Pénteken a tervek szerint minden 14 évnél idősebb diák kerékpárral megy iskolába, és a felnőtteket is erre biztatják.
Délután nagyszabású kerékpáros felvonulást szerveznek. Buzsi Andrea rendőrségi szóvivő szerint az utakat nem zárják le, de a sok biciklis miatt autóval nehéz lesz közlekedni, ezért azt javasolja, hogy aki teheti, hagyja otthon a gépkocsit. Csíkszeredában mintegy száz személy mond le egy hétre a gépkocsi használatáról a Mobilitás Hete alkalmából. Ezek a lakosok ebben az időszakban kerékpárral közlekednek majd a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség által rendezett megmérettetés keretében.
A Kerékpárral a munkahelyre elnevezésű versenyre 13 közintézmény, cég és civil szervezet nevezett be. „Azok között, akik a kerékpárt részesítették előnyben, találhatók a Romtelecom, a Hargita megyei prefektúra és a csíkszeredai polgármesteri hivatal alkalmazottai, a Márton Áron Gimnázium tanárai és diákjai, valamint több civil szervezet, és természetesen a környezetvédelmi ügynökség és felügyelőség alkalmazottai” – nyilatkozta Karda Emese, a környezetvédelmi ügynökség igazgatója.
Autómentes napot hirdet mára Kolozsváron a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) is, az ifjúsági civil szervezet felkéri a kincses város lakóit, hogy ma a gépkocsi helyett válasszák a kerékpárt vagy a tömegközlekedési eszközöket. A szervezet szórólapokon népszerűsítette az akciót. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Kolozsváron kevés a kerékpárút és a parkoló gépkocsik miatt a meglévőket sem lehet mindig használni.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.