Hirdetés

Átvette az egészségügyi intézményeket a Szatmár Megyei Tanács

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A térség összes kórházát átvette a Szatmár Megyei Tanács, a testület tegnapi ülésén elfogadta azt a határozattervezetet, amelynek alapján, országos szinten elsőként a megye összes egészségügyi intézménye az önkormányzat fennhatósága alá kerül. Az erről szóló szerződést Cseke Attila egészségügyi miniszter jelenlé-tében láttamozták az illetékesek.

Végh Balázs

2010. június 22., 10:402010. június 22., 10:40

A közeljövőben a nagykárolyi és tasnádi tanács határozatával a két kisváros önkormányzatának hatáskörébe kerülnek majd a helyi kórházak. Bogdan Roman, a tasnádi kórház menedzsere üdvözölte a lehetőséget, hiszen mint mondta, a betegellátótól a városháza csupán három percre van, míg Bukarestig, ahol az egészségügyi minisztérium székel 14 órát kell vonatozni. Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy a legközelebbi tanácsülésen a testület elfogadja a legutóbb visszautasított határozattervezetet, és átvegyék a kórház irányítását. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az állam továbbra is finanszírozni fogja a személyzet bérét.

Cseke Attila egészségügyi miniszter a Krónika kérdésére elmondta: péntek óta öt Bihar megyei, négy Szilágy megyei és valamennyi Szatmár megyei kórház menedzsmentje az önkormányzatok hatáskörébe került. „A decentralizációs folyamat akár két-három héten belül lezáródhat az ország 435 kórházában. A törvénycsomag jelentősége, hogy így hatékonyabbá válik az intézmények működése, mert a helyi vezetés sokkal jobban fel tudja mérni a közösség igényeit” – indokolta az intézkedés szükségességét a tárcavezető. Cseke azt is hangsúlyozta, az új rendszer következményeként néhány intézményvezető elveszítheti tisztségét, és mások kerülnek a vezetői székekbe, akiket várhatóan nem politikai, hanem szakmai szempontok alapján jelölnek.

A nagyobb egyetemi városok gyakorlókórházai, az idegszanatóriumok, illetve az országos és regionális érdekeltségű létesítmények, összesen 62 intézmény, továbbra is a szaktárca közvetlen felügyelete alatt marad. „A megyei vagy városi önkormányzatok felügyelte kórházak szerződéses alapon is alkalmazhatnak majd orvosokat. Ők nem állandó jelleggel, hanem pár napra szóló szolgáltatási szerződéssel látják el a betegeket. Ez a precedens itthon egyelőre csak magánkórházakban működik, nyugatabbra viszont komoly hagyománya van” – részletezte Cseke, aki szerint a páciensek így elismert szakorvosok felügyelete alá kerülhetnek. A miniszter továbbá azt is kijelentette, hogy 2011 januárjától a kórházak összköltségvetésének maximum 70 százalékát fordíthatják bérköltségre, míg ez jelenleg néhol eléri a 90 százalékot.

Hitelből korszerűsítenek Nagybányán

A nagybányai megyei kórház, a járványkórház, és a tüdőgondozó kerül a Máramaros megyei önkormányzat fennhatósága alá – közölte tegnap Mircea Man tanácselnök. Úgy vélte, bár a decentralizáció jó dolog, lényegesen nő az önkormányzatok felelőssége, hiszen a minisztérium kiutalta pénz mellett ezeknek is jelentős összegekkel kell hozzájárulniuk a működtetésükhöz, ami a tanácselnök szerint egyáltalán nem lesz könnyű. Mircea Man hozzátette, hogy a megyeszékhely három egészségügyi intézményén kívül a borsabányai és máramarosszigeti kórházakat a helyi önkormányzatok veszik át. A tanácselnök arról is beszámolt, hogy jelenleg tárgyalásokat folytat egy hitel felvételéről, amelyből a megyei kórházat újítanák fel.

Pap Melinda

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés