Hirdetés

„Tiszteletbeli” lemondást vár az RMDSZ Toró Tamástól

Lemondatná városi tanácsosi tisztségéről a RMDSZ Brassó megyei szervezete a napokban Sepsiszentgyörgyön botrányba keveredett Toró Tamást.

Krónika

2015. december 16., 12:392015. december 16., 12:39

2015. december 16., 14:452015. december 16., 14:45

A szövetség szerdai hírlevele szerint Kovács Attila, a területi szervezet elnöke a történtekkel kapcsolatban a Brassói Lapok hetilapnak úgy nyilatkozott: az alakulat elhatárolódik Toró Tamástól, és elutasítja erőszakos viselkedését.

Mint arról beszámoltunk, Márkos Albert csellista, zeneszerző, az ARGO zenekar tagja azt állítja, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) politikusa „zsidózta\", majd megütötte az együttes szombati sepsiszentgyörgyi koncertje után. Ezzel szemben Toró lapunknak elmondta: önvédelemből lökte el a férfit, aki ittas volt, és beesett a székek közé, akkor törhetett ki a foga. A politikus szerint két részeg férfi kötekedett vele és társaságával, Orbán-bérencnek, mocskos RMDSZ-esnek nevezték, és azt fejtegették, hogy az erdélyieknek nem jár szavazati jog. „Amikor egyikük a pulóveremet próbálta letépni, ellöktem\" – mesélte az EMNP-s politikus, aki tagadta, hogy antiszemita megjegyzések hangzottak volna el.

Az RMDSZ azonban nem hisz Toró Tamásnak, hanem a zenészek beszámolójának ad hitelt. Kovács Attila területi elnök szerint Toró gyakorlatilag nem is az RMDSZ tanácsosa. A Brassó Megyei Tanács alelnöki tisztségét korábban betöltő, megyei tanácsosként is tevékenykedő politikus közölte: bár Toró 2012-ben az összefogás listáján, az RMDSZ színeiben jutott be a brassói képviselő-testületbe, amikor a tanácsosoknak lehetőségük volt újra megnevezni az általuk képviselt pártot, „az összefogás helyett a saját érdekeit választotta, és az EMNT-t jelölte meg\". Kovács hozzátette: azóta Toró nem az RMDSZ képviselőjeként tevékenykedik a városi tanácsban.

„Köztudott, hogy nevéhez több ilyen jellegű probléma fűződik. Cselekedete elítélendő, nem tanácsoshoz méltó viselkedés, ezért az a meggyőződésünk, hogy Toró Tamás arra sem méltó, hogy tovább képviselje a brassói magyar közösséget\" – állapította meg Kovács Attila. A politikus az RMDSZ Brassó megyei szervezete nevében leszögezte: elhatárolódik Toró Tamás „EMNT-s városi tanácsos\" december 12-én tanúsított magatartásától, és ezúton kérik, hogy tegye meg a „tiszteletbeli lépést, és mondjon le tanácsosi tisztségéről\".

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés